Kolumbiából hazafelé jövet még beugrottam Costa Ricába meglátogatni egy nagyon jó barátomat. Costa Rica tökéletes célpont a trópusi élővilággal való ismerkedésre, kényelmes, biztonságos és profi infrastruktúra épült a turizmusra, nem kell dzsungelharcosnak lenni, hogy olyan állatokat láss, amikről általánosban biosz órán meséltek. Kolumbiában is vannak ilyen részek, de néha fel kell adni a kényelmet és kőkeményen megdolgozni a fajokért, cserébe jópár olyan dolgot lehet látni, ami máshol nem nagyon van. Habár Costa Rica tök jó meg kényelmes ország, gazdagabb, fejlettebb és talán tisztább is, mint Kolumbiában sok hely, de nem nagyon tudtam Costa Ricára koncentrálni. Első estémen San Joséban csak azon járt agyam, hogy igazán alakíthattam volna úgy, hogy pár nappal több jusson Kolumbiára, a vége elég sűrű lett ott, nagyon szívesen maradtam volna még.

Kolumbia közel sem az első latin ország volt, ahol több időt töltöttem, de előkelő helyre került a kedvenc latin országaim listáján. Nem csak az eszméletlenül változatos természet és a madarak miatt. Van egy olyan nehezen megfogható dolog, amit néhányan csak sabor-nak neveznek. Ez az a dolog, ami miatt nem nagyon megyek Latin-Amerikán kívülre, ha hosszabb időre veszem a hátizsákom. Talán a latin kultúra, az emberek és a hihetetlen természet összessége adja a sabor lényegét. És Kolumbiában nagyon masszívan megvan a sabor. 

Kolumbia a madárfajok száma (és biodiverzitás) szempontjából a világ Nr. 1 országa. Még most is szinte minden évben találnak 1-2 addig nem ismert madárfajt. Nem véletlen vettem célba Kolumbiát, a madarászoknak igazi paradicsom. A Kolumbiában töltött napok kábé 60%-át töltöttem madárkergetéssel. Ezalatt 784 madárfajt láttam, ami nyilván lehetne több is, de a körülményeket figyelembe véve (a felkészültségem és fajismeretem hagyott némi kivetnivalót maga után, főleg egyedül toltam jogsi nélkül, mérsékelt erőforrásokkal, stb.) azért nem olyan rossz, elégedett vagyok.

Bő két hétre volt útitársam, de főleg egyedül nyomtam most is, mint általában. Az idő nagyobb részében madarakat kergettem, de bőven hagytam időt hagyományos turiskodásnak és a kultúrának is. Azért is tolom egyedül, mert a hardcore madarászok torkán nehéz lenyomni a múzeumokat, strandokat, diszkókat, a nem madarász utazók torkán meg nehéz letolni a hardcore madarászást. De nem baj, egyedül nem rosszabb, sőt. Néha kényelmetlenebb és drágább, de sok szempontból jóval élvezetesebb és szabadabb egyedül menni. És nem is feltétlenül magányos. Nagyon sokan tolják egyedül és velük mindig össze lehet bandázni ha épp úgy van. 

Meglepő módon Kolumbiában szinte kizárólag európai utazókkal találkoztam. Megdöbbentően sokan voltak a franciák (maradt egyáltalán valaki még Franciaországban? :D), aztán a hollandok, németek és svájciak. Két dolgot hallottam tőlük nagyon gyakran. Az egyik, hogy én vagyok az első magyar, akivel Kolumbiában találkoznak. Ennek lehet alapja, a Costa Ricából bő két hétre átugró kispajtásomat leszámítva egyetlen magyarral találkoztam, egy egyedül utazó lánnyal, ő most még Guatemalában nyomja. A másik, amit nagyon gyakran mondtak pedig hogy Budapest mennyire király város, mennyire szeretik és mennyire jó nekem, hogy ott lakok. Azért ez menő, nem gondoltam, hogy Budapest ennyire népszerű Európában. 

Egyetlen szívfájdalmam az volt, hogy nem voltak helyi vagy majdnem helyi utazók, akik az Argentína-Chile-Uruguay körömön rengeteget tettek hozzá az élményhez. Azért ők otthonosabban mozognak a latin világban. Cserébe kiderült, hogy mennyire egy húron pendülök általában a franciákkal és hollandokkal, főleg azokkal, akik több hónapra és nagyobb körutazásra jöttek. Tök vicces volt, hogy az utolsó hetekben már lépten-nyomon régi ismerősökbe botlottam. Végülis Kolumbiában nincs rengeteg utazó és nagyjából ugyanazokat a helyeket nézi meg mindenki, így valamennyire törvényszerű az újra találkozás. 

Helyiekkel kevesebbet vegyültem, mint máskor, viszont amikor igen, akkor mindenki kedves, barátságos és segítőkész volt. Ez amúgy igaz általánosságban a kolumbiaiakra. Az is feltűnt, hogy mennyire megbízhatóak. Ha valamit megbeszéltünk akkor az úgy lett, ahogy megbeszéltük, nem volt mentegetőzés, apróbetűs rész vagy kavarás utólag. Láttam már olyan országot, ahol ez nem ennyire általános.

Egy fejjel magasabb vagyok a kolumbiai átlagnál, meg kék szemű, úgyhogy nagyjából másfél kilométerről látszik, hogy külföldi vagyok. Ennek voltak hátrányai. Sajnos néhol elég nagy a szegénység és a kéregetők a külföldiektől várnak segítséget ha látnak egyet. Mindig figyeltem arra, hogy legyen nálam apró, mert néhány helyen szinte folyamatosan jött valaki és kért egy kis támogatást. Állítólag azóta szaporodtak meg igazán a kéregetők, mióta Venezuelában igazán elromlott az addig se rózsás helyzet és milliók mentek át Kolumbiába a jobb megélhetés reményében. Persze Kolumbiában sincs kolbászból a kerítés, így sokuknak nem sikerült feltörni és ők most az utcán próbálnak boldogulni valahogyan. 

Talán fontos kiemelni, hogy nyilvánvaló gringóságom ellenére alig-alig akartak átverni vagy lehúzni. Ha nagy ritkán mégis előfordult, akkor inkább a turistás helyeken, és az sem orbitális lehúzás volt, hanem csak annyi, hogy mondjuk 200 forint helyett nekem 250-be került a kóla vagy az ezerforintos buszjegyet nekem 1300-ért adta el egy közvetítő. Azért ezzel együtt lehet élni, egyáltalán nem vészes. Nagyon nagy többségben ugyanazt és ugyanannyiért kaptam, mint a helyiek.

A kolumbiai természet sokszínűségéről már sokat áradoztam, de megdöbbentő volt, hogy mekkora a változatosság más szempontból is. Chocóban például az afro-kolumbiaik kultúrája miatt olyan mintha másik ország lenne Santa Marta környékéhez képest, ahol a kaktuszos félsivatagban bármikor felpattanhatnak a buszra mezítlábas indiáncsaládok hagyományos egyen fehér vászonruhában, homlokra akasztott kendőben hordott csecsemőkkel. A hangulatos andoki falvak is külön világ benyomását keltik és akkor még nem is beszéltem Amazóniáról, ahol indián közösségek alkotják a települések nagyobb részét, vagy a Los Llanos a llanerokkal, a “kolumbiai cowboyokkal”, de ott van még a karibi/kubai hangulatú Cartagena, szimplán a kedvenc városom Kolumbiában, (hú, nem akarom leírni, mi volt ott), Bogota, aminek a közepe egy modern metropolisz felhőkarcolókkal, mellette Candelaria, a hangulatos történelmi központ, ami még kulturális szempontból is élmény, meg amúgy se rossz ott lenni, legalábbis én imádtam. Vagy Medellin, az örök tavasz városa rengeteg zölddel, vagy Manizales, aminek a keleti része gyakorlatilag egy pezsgő európai diákváros a magashegyek között. Jajj, majdnem kifelejtettem a karnevált Barranquillában.

Száz szónak is egy a vége, Kolumbia minden nehézség ellenére egy zseniális és csodás ország. Fantasztikus volt ez a majdnem három hónap. Már jópárszor nekiindultam, jóval többször, mint amiről körmöltem valamit ezen a blogon és a kolumbiai lett az egyik legkirályabb kiruccanásom mind közül.

Majdnem 3 hónapot toltam Kolumbiában. Az utazók többsége jóval kevesebb időt szán erre az országra, a legnépszerűbb turistás helyekre elég is lehet kábé egy hónap, de a madarak miatt nekem három is kevés volt. Simán tudnék nyomni még ennyit madarakat kergetve úgy, hogy csak olyan helyekre megyek, ahol még nem voltam. Kolumbia ultrazsír és hatalmas ország számtalan látnivalóval. Szerintem sima utazóknak is érdemes a nem reprezentatív felmérésem alapján átlagos egy hónapnál többet rászánni és megnézni pár nem annyira mainstream látnivalót. Íme néhány praktikus infó amik talán hasznosak lehetnek annak, aki Kolumbiába készül.

Árak: Kolumbia olcsó. A sört és bort kivéve szinte minden olcsóbb, mint Magyarországon. Az orosz invázió miatt beszakadó forint miatt egyik hétről a másikra minden 20%-kal drágább lett nekem (a kolumbiai peso a dollárral együtt mozog), de még így is olcsó volt minden. Ráadásul ez nem megy a minőség rovására, például olyan szuper szállásokon voltam néha éjszakánként 2-3.000 forintnyi helyi pénzért, amik máshol nem nagyon férnének bele, de ez igaz a kajára is. Kiadós és finom lakomák után sokszor meglepődtem a számlán, de nem azért, hogy micsoda lehúzás, hanem hogy miért csak ennyit kérnek. A menőbb éttermekben azért egész európai árak vannak. A karibi rész és a nehezen megközelíthető részek, például Amazónia drágábbak, de a szállásokon kívül ott is meg lehet találni a költséghatékonyabb dolgokat és nagy átlagban egyáltalán nem vészes, csak kicsit drágább, mint Kolumbia többi része. Egy-két alap dolog ára: 

• Üzemanyag: 200 Ft/liter alól indul, de ahova csak hajóval jut el a benzin, ott ez 3-400 Ft is lehet
• Zöldségek, gyümölcsök: hihetetlen változatosság bagóért
• Reggeli egyszerű kajáldában 500 Ft-tól, ebédmenü: 800 Ft-tól
• Utcai árusnál kávé: 80 Ft-tól
• Nyugati termékek, pl. kóla, Oreo, Milka, ilyenek: Latin-Amerika általam ismert részéhez képest meglepő módon kicsit olcsóbbak, mint Magyarországon
• Sör: kis dobozos 4%-os tömegsör boltban 200 Ft-tól, a teljesen korrekt Club Colombia 220 Ft-tól, kocsmában 350 Ft-tól, literes 500/600 Ft-tól, helyen 700/800 Ft-tól. Van kézműves sör is jóval többért
• Bor: nem érdemes borozni, 1.800 Ft-nál nem láttam olcsóbb palackot, de inkább jóval drágábbat
• Rum: 7,5 deci teljesen iható rum szupermarketben 3.000 Ft-tól
• Cigi: legótvarabb márkák 400 Ft/doboztól, jobb márkák 550 Ft-tól, tekerős cigi nincs vagy bazidrága

A benzinen kívül a fenti dolgok a nagyon turistás, a karibi és a nehezen megközelíthető részeken kb. 20-30%-kal többe kerülnek.

Pénzfelvétel: Latin-Amerika általam ismert részéhez képest meglepő módon vannak olyan bankok, amik nem terhelnek rá saját díjat a pénzfelvételre (pl. BBVA, Colpatria, Banco Caja Social), bár viszonylag kevés pénzt engednek felvenni egyszerre. Érdemes kápéval (is) nyomulni, mert sokszor nem lehet kártyával fizetni, bár ez a turistásabb helyeken kevésbé jellemző.

Kaja: a reggeli kábé szinte mindig ugyanaz: tojás valahogy elkészítve, arepa, vastag szelet sajt, gyümölcs, gyümölcslé, esetleg kenyér és lekvár pluszba. Az ebéd és vacsora menü négy alapelemből áll: hús, köret, valamilyen sült gyümölcs/zöldség és saláta. Előtte leves, utána esetleg desszert és természetesen gyümölcslé. Kolumbiában rengeteg speckó fűszer, zöldség és gyümölcs van és szerencsére nem félnek használni. Senki sem hívta fel a figyelmemet előtte, úgyhogy meglepődtem, hogy milyen finom leveseket és salátákat csinálnak. Ha valaki véletlen megunná a tipikus menüt, a menün kívül is vannak fogások, de gyakoriak a grill éttermek, amerikai street food-os standok, pizzériák, empanadások, gyümölcsárusok meg ilyenek. Bőven meg lehet bolondítani az étrendet. Grill étteremben ettem olyan húsokat, amik kifejezetten jók voltak, ráadásul brutál adag. Hambiból, kolbászból és salchipapasból is ettem jó értelemben emlékezeteset. Emellett még a gyümölcsleveket emelném ki. Szinte bármilyen gyümölcsből elérhetőek frissen vagy fagyasztott pépből, tök olcsón. 

• Tipp 1: sok étterem, főleg a kevésbé turistás kisebb településeken csak időszakosan van nyitva, ebédet kb. dél és 2 között, vacsit kb. 6 és 8 között szolgálnak fel. 
• Tipp 2: a napi menüt nem szabad marhahússal kérni, szörnyen rágós. A grill éttermekben ellenben jól meg tudják csinálni.

Mobil és applikációk: Ha nem szervezett úttal megy valaki, elengedhetetlen venni egy SIM kártyát valamennyi adattal, hatalmas segítség. Nagyon olcsó, könnyen beszerezhető. A Claro szolgáltató lefedettsége a legjobb, úgyhogy Claro-t érdemes venni most, 2022 elején.

• Uber, Tappsi Easy: költséghatékonnyá és biztonságossá teszik a tömegközlekedésen kívüli utazást. A legnagyobb városokban működnek, a kisebbekben sajnos nem. Barranquillában valami helyi appot használnak ezek helyett taxirendelésre. Ahol nem működnek az appok, a szállásokon tudnak segíteni megbízható (nem lehúzós) taxit hívni.
• Whatsapp: Egész Kolumbia Whatsapp-ot használ, több szállást csak Whatsapp-on tudtam foglalni, sőt, néha a buszos cég vagy a légitársaság is így küldte az update-eket.

Szállások: Sok szállás használ már valamilyen népszerűbb platformot, talán a booking a legelterjedtebb, de csomó szállásra Whatsapp-on, instagramon vagy telefonon lehet foglalni. Szóval ha valahol nincs szállás booking-on, érdemes körbekérdezni helyben, jó eséllyel lesz ott szállás.

Utak: sok a jó minőségű út, de bőven akad sima kocsival járhatatlan földút. Kolumbiában most olyan tempóval épülnek az utak, mintha nem lenne holnap, úgyhogy valószínűleg hamarosan változik a helyzet, de jelenleg főleg a hegyes részeken - és Kolumbiában rengeteg a hegy - szörnyen lassú és nehézkes nagyobb távolságot megtenni. Mindig van valami lezárás földcsuszamlás, baleset vagy útépítés miatt. Ráadásul leggyakrabban kétsávos szerpentinek vannak, amik tele vannak tetűlassú kamionnal, amiket nehézkes megelőzni. A hegyi részeken nekem jónak számított, ha 30 km-t sikerült megtenni egy óra alatt átlagban, de gyakran csak lassabban tudtunk haladni. Ez igaz bérelt kocsira vagy buszra is. A síkon azért jóval jobb a helyzet. Útdíj sok helyen van és meglepően drága, de megéri. Az útdíjmentes alternatívák még lassabbak.

Közlekedés: könyvet lehetne írni róla, ahány hely, annyi féle, megpróbálom röviden.

• Városi tömegközlekedés: olcsó és általában jó, de vannak városok, ahol nem túl biztonságosak a turistáknak, valahol viszont teljesen oké, tájékozódni kell a helyszínen.
• Távolsági közlekedés: a buszok kényelmesek, de lassúak. Főleg a hegyi részeken. Cserébe tömérdek olcsó belföldi repülő van. A közúton megközelíthetetlen helyekre nyilván repcsivel kell menni, de az úton elérhető, távolabbi célpontoknál is érdemes ránézni a repjegyekre, akár már 2-300 km távolságra lévő úticélnál is, főleg ha hegyekben kellene megtenni azt a 2-300 km-t.
  • Tipp 1: a karibi részen a terminálokon úgy lepik el a turistákat mindenféle intéző emberek, mint a sáskák, buszokat ajánlgatva. Hosszabb buszutak esetében nem szabad rájuk hallgatni, bármit mondanak, mert úgyis valami csigalassú buszt ajánlanak, ami megáll minden bokornál. A Berlinave és a MarSol cégek járatai viszont gyorsak és közvetlenek, nagyobb távokra érdemes velük utazni.
  • Tipp 2: ha közúton nem megközelíthető távoli kis település is tervben van, akkor érdemes szellősen tervezni a programot. Elég gyakori a késés. Hatszor repültem helyi járaton a Satena céggel, egyszer volt pontos, amúgy 2-3 órát késett, egyszer előbb jött (ezért is jó, ha van mobilnet, le lehet csekkolni, hogy előrébb hozták-e a repcsit), egyszer pedig 2 napig nem jött. Néhány távoli, nehezen megközelíthető helyen simán előfordul, hogy nem tud leszállni a gép egy-két napig, tehát egyszerűen nem lehet eljönni onnan. Vannak helyek, ahol ez egyáltalán nem ritka jelenség és kifejezetten ciki, ha másnap utaznál vissza Európába, ezért az ilyen távoli célpontokat érdemes nem közvetlen hazautazás előttre időzíteni, hanem ráhagyni pár napot.
• Chiva: teherautókból átalakított, nyitott, csicsás nyitott buszok, a földutakon ezek járnak a települések között 
• Taxi: Érdekes módon esetenként az Ubernél is olcsóbb. Annyira olcsó, hogy nem csak biztonsági okból, de lustaságból vagy kényelmi okokból is rengeteget taxiztam. Életemben összesen nem taxiztam közel sem annyit, mint Kolumbiában. Tappsi Easy app-pal még olcsóbb.
• Mototaxi és tuktuk: nehezen megközelíthető és kisebb településeken a tömegközlekedés alapja. Olcsó, fix áras a településen belül, de ha valamilyen távolabbi helyre kell eljutni akkor is meg lehet alkudni baráti árban és a visszautat is le lehet zsírozni. A mototaxi volt a kedvencem, ezzel utaztam a legtöbbet. Még olcsóbb, mint a tuktuk. Motorosok járják a települést, a kormányra ragasztott sárga valamivel, például szigszalaggal, zacskóval, esetleg szakadt gyerekruhával  jelzik, hogy nyújtanak szállítási szolgáltatást, a lényeg, hogy sárga legyen. Más helyeken a mototaxisok egyenpólót hordanak és erről lehet felismerni őket. Le kell őket inteni, felpattani a sofőr mögé, bemondani az úticélt azt már lehet is menni. Nem túl EU konform, sisak meg ilyen buziskodások nincsenek és nyomják neki mint az állat, hiszen nem órabérben dolgoznak. Működő sebességmérőt nem nagyon látni, egyszer volt szerencsém hozzá. Innen tudom, hogy simán mentünk hetvennel ahol lehetett a szerpentin egyenesebb szakaszain. 

Biztonság: Kolumbiának sajnos még mindig elég rossz híre van külföldön. A nem is olyan régmúltban sok szörnyű dolog történt és pár hely kifejezetten életveszélyesnek számított. Szerencsére ez mára teljesen megváltozott és a biztonsági helyzet nagyságrendekkel jobb. Sok a katona és a rendőr, akiket a helyiek általában nem szeretnek, de velem mindig kedvesek és segítőkészek voltak. Igaz, most is vannak helyek, ahova nem ajánlott menni, meg sokszor sajnos nagy a szegénység, ami Latin-Amerikában néha biztonsági kockázattal társul a turistáknak, de az ország túlnyomó része, köztük a turista célpontok kis körültekintéssel nyugodtan látogathatóak. Velem nem történt semmi rossz majdnem három hónap alatt, bár az is igaz, hogy körülöttem meglepően sok utazót kiraboltak vagy kizsebeltek. Oda kell figyelni azokra a szabályokra, amikre Latin-Amerikában mindenhol. Oké, talán Kolumbiában jobban oda kell figyelni, mint mondjuk Argentínában vagy Costa Ricában: a nagyvárosokban vannak részek, ahova ne menj, add a csóró utazó látszatát és ne adj papaját, tehát ne villogtass fukszot, kamerát, telefont, éjjel csak taxi, lehetőleg azt se az utcán leinteni, hanem app-on keresztül. A turistás kisebb települések többsége (pl. Salento, Jardín, El Valle, Palomino, Minca, stb.) és a közúton nem megközelíthető helyek közül azok, ahol jártam, csőbiztonságosak, az egyéb helyekről meg érdemes tájékozódni. Fontos szabály az is, hogy a helyiekre nem árt hallgatni. Ha azt mondják, hogy ne menj valahova vagy ne csinálj valamit, akkor nem kell odamenni és nem kell azt csinálni.

Kolumbiai tartózkodásom utolsó néhány hetére átjöttem északra a Karib-tenger partvidékére. Kegyetlen jó hely. Csak a karibi rész miatt is érdemes Kolumbiába jönni. Pár hetet simán le lehet tolni, én nagyon bánom, hogy nem jutott rá több időm. Több utazóval beszéltem, túlnyomó többségük kevesebb időt szán Kolumbiára, mint én. Jó, igaz, hogy nekem a madarak miatt több idő kell, de most úgy tűnik, hogy a majdnem három hónap bőven nem lett elég, a végére elég sűrű lett a program. Összességében a Sierra Nevada de Santa Martával együtt a kis pár hónapos utazásom talán legkirályabb szakasza volt, minden szempontból. Jó lenne ha jutott volna még plusz pár nap.
Kolumbia karibi részén a strandok nem mindenhol olyanok, mint amik a karibi képeslapokon vannak, keresni kell az olyanokat, de szerencsére vannak azok is. A környék klímája elég meleg, főleg félsivatag. Érdekes, hogy néhány helyen a félsivatagot felváltja az esőerdő, gondolom a Sierra rendesen megkavarja a csapadékviszonyokat. Nem mellesleg ezeken az erdősebb területeken vannak a legszebb strandok is. A turizmus nagyon pörög errefelé, emiatt kicsit drágább, mint Kolumbia többi része, cserébe van minden, minden pénztárcának. Nem csak szolgáltatásból van minden, de látnivalóból is. Kis turistás bulifalutól a turistamentes halászfalun keresztül a karibi hangulatú nagyvárosig, sivatagtól a kaktuszos félsivatagon át az esőerdőig van mindenféle, természetesen az ezeknek a klímáknak megfelelő strandokkal.
Íme a pár hely, amiket megnéztem, rövid kommenttel, keletről nyugatra. Természetesen vannak más helyek is. Santa Martán csak átutaztam, mert csupa rosszat hallottam róla, Costena beach meg állítólag szép és jó kis hely, minden nap valamilyen bulival, de pont regeton volt a menü, amikor mentem volna, így inkább pihentem a Costena-i látogatás helyett.

• Riohacha: egyetlen dolog miatt szoktak ide menni az utazók, a Guajira-félszigetre a sivatagi túrák, amik állítólag nagyon királyok, innen indulnak. Más miatt nem érdemes megállni, kicsit lepukkant város, nem jó stranddal, zéró látnivalóval. Najó, van egy flamingós védett terület a közelben, ami azért jól néz ki. Madárból sajnos kifejezetten izgalmas a környék, van jónéhány olyan faj ami csak vagy Venezuela félsivatagos részén él, Venezuelába meg most nehézkes és veszélyes eljutni, úgyhogy pár napot azért le kellett tolnom Riohachában.
• Palomino: hangulatos kis turistafalu nem túl szép stranddal. Sajnos pár éve egy hurrikán elmosta a partot. Cserébe amolyan kis szuperbiztonságos bulifalu rengeteg bárral, étteremmel, este szórakozási lehetőséggel. Nekem bejött.
• Tayrona Nemzeti Park: jó drága, sokat kell sétálni a strandig, de itt vannak a legszebbek. Van olyan lehetőség is, hogyha valaki bemegy, meg lehet szállni a parton, szállásokon jó sokért vagy csak simán egy függőágyban olcsóbban. Sajnos ezt nem játszottam meg.
• Barranquilla: ha nincs karnevál nem érdemes odamenni, nincs látnivaló. Ennyi, pont. Helyette Cartagenába kell menni.
• Cartagena: utcahosszal nyert a kedvenc városom Kolumbiában versenyben, már írtam róla. Nagyon bánnám, ha kihagytam volna.

Sokaktól kérdeztem útközben, hogy melyik a kedvenc városuk Kolumbiában, de Cartagénát nem nagyon mondta senki. Nekem viszont ez lett a kedvenc, utcahosszal. Nem értem, miért szerették jobban Medellínt annyira sokan jobban, de sebaj, ízlések és pofonok.

Cartagena Kolumbiában a Karib-tenger partján fekszik, viszonylag népes város, az ország ötödik legnagyobbja. Utazási szempontból itt is a történelmi központ a lényeg, a többi kerület jó része elég lepukkant, vannak kevésbé biztonságos helyek, de néhány modernebb, gazdagabb környék is, na meg persze strandok. A történelmi központ biztonságos, gyönyörű és hangulatos. Épületek a gyarmati időkből, graffitik, rengeteg virág és díszítés, az utcán valamilyen táblás játékot játszó helyiek, manikűrösök, akiknek a járda a szalonjuk és persze, sok, főleg turistákra specializálódott árusok. A Getsemani városrészben érdemes megszállni, ott van igazán élet, a turistásabb része a központnak, a Centro bár szép, de kicsit uncsi Getsemanihoz képest. Az is igaz, hogy ott vannak a fontosabb látnivalók, többek között a rabszolgakereskedelemhez kötödő, a város kevésbé dicső múltját őrző terek és épületek.

A Plaza de la Trinidad a városrész szíve, esténként itt és a környező utcákban gyűlik össze mindenki. Sok a turista, de nem csak ők, a helyiek is élvezik a várost. Tömeg van, de nem gond, sőt. Időről időre feltűnnek táncos csapatok meg zenészek, akik szolgáltatják a műsort, a környező utcácskák meg hosszú nagy teraszokká alakulnak estére, tele emberekkel. Vannak koktélárusok, de a téren a többség mégiscsak a sarki boltból veszi az innivalót és ül ki vele a térre élvezni az estét és a műsort. Aztán 11-kor bezár a bolt és az élet átköltözik a szomszédos utcákba és a bárok környékére. Vannak olyan bárok, ahol a zenekarok élőben tolják a salsát, cumbiát. Nem vagyok nagy rajongója ezeknek a műfajoknak, de a cartagenai környezetben, élőben nem lehet hogy nem tetszik valakinek, olyan energiájuk van, hogy abból bőven jut mindenkinek. Beszélgetős sörözés a Trinidadon, műsorral, zenével, esetleg egy séta a tengerpartra, ahol már szellősebben vannak az emberek és egy söci az öböl éjszakai fényeit bámulva, végül az éjszaka erre a műsorra a bárban. Asszem ez a karibi életérzés, nehezen leírható, hogy milyen is igazából, ultrazsír, imádtam. Bár még nem jártam Kubában, de a képek és a beszámolók alapján Havannára hasonlíthat, leszámítva, hogy állítólag Kubában nem sokba veszik a turistákat és csak le akarják húzni őket. Cartagénában ilyesmi egyáltalán nincs, vagy legalábbis semmivel sem jobban, mint máshol Kolumbiában. Teljesen belezúgtam Cartagenába, szuper pár napot töltöttem ott. Nagyon sajnálom, hogy az utam vége sűrűre sikerül, szívesen maradtam volna még. 

Sierra Nevada de Santa Marta-t több dolog is nagyon különlegessé teszi. Az egyik, hogy Kolumbia legmagasabb hegysége, 5700 fölötti csúcsokkal. A másik, hogy nagyon közel van a Karib-tengerhez, egyből a karibi strandoktól indulnak a lankák, nem kell sokat utazni ha strandolás után hegyet akar mászni valaki. A harmadik pedig hogy például a Science folyóirat szerint bizonyos mutatók alapján egyszerűen a világ legfontosabb védett területe, köszönhetően annak, hogy rengeteg veszélyeztetett endemikus faj él itt. Egy kicsit olyan, mint a Galapos-szigetek, csak szárazföldön. Egy magashegység, ami nem kapcsolódik másik magashegységhez, hanem azoktól jóval messzebb van, jópár száz kilóméteres sávban körülötte csak kábé síkság vagy tenger van. A Sierrán lévő magashegyi élőhelyet kedvelő fajok közül azok, amik nem tudták fenntartani a távolabbi magashegységben lévő populációkkal a szoros kapcsolatot -köztük jópár madárfaj is- itt nagyjából elszigetelten, a távoli populációktól néha annyira különbözően fejlődtek az eltérő körülmények hatására, hogy eltérő fajokká váltak. Ennek köszönhetően rengeteg olyan faj alakult ki itt, ami sehol máshol nem él. Ezért gondoltam a Galapagos-szigetes hasonlatra, itt is valami olyasmi történt egy csomó faj esetében. Evolúció ugyebár. Csak madárból 30 olyan faj alakult itt ki, ami sehol máshol nem él. Ez furcsának tűnhet, mert a madarak általában tudnak repülni és azt gondolná az ember, hogy párszáz kilométer meg se kottyan nekik. Ez így is van, de a hegyi környezetet kedvelő nem vonuló madárfajok közül többnek pont elég ekkora távolság, nem nagyon akaródzott nekik átkelni a forró síkságon rendszeresen keveredni az azon túli populációkkal. És ez kölcsönös volt, így elszigetelődtek, különvált a fejlődési irány. Természetesen ez a jelenség valamilyen szinten mindenhol megvan, ahol azonos élőhelyek egymástól jó messze vannak. Kolumbiánál és a madaraknál maradva például a keleti és nyugati Andokban is csomó olyan faj van, amik közös alapból eltérően fejlődtek a távolság miatt és más faj van keleten, mint nyugaton. Viszont ilyen kis területen, ilyen koncentráltan már nagyon kevés helyen történt ez meg a bolygón. Az meg, hogy trópusok, még rá is tesz egy lapáttal, mert a trópusokon alapból több faj van. Na ezért különleges hely a Sierra Nevada de Santa Marta.

Az utazók közül nagyon sokan célbaveszik a karibi strandokat és ha már oda elmennek, akkor sokan a Sierrára is benéznek, mondjuk általában csak egy Minca nevű falucskáig jutnak. Ahogy néztem, Minca a turistákra épül, főleg szállásokból, éttermekből meg hasonló turistás dolgokból áll. Az utazók többsége itt száll meg a néha tényleg nagyon király szállásokon, aztán innen mennek a környék látnivalóihoz vagy fel a hegyekbe napi kirándulásokra. Külföldiek mellett a kolumbiaiak körében is népszerű célpont. Talán már néha túl sokan is voltunk turiták. Cserébe nehéz zavarba esni, hogy mit lehet csinálni, van programválaszték. Sajnos ennek árnyoldala is van, mert már nem minden helyinek őszinte a mosolya az idegenek láttán, és arra is rájöttek néhányan, hogy jóval többet is el lehet kérni egy-egy programért Mincában, mint valami hasonlóért Kolumbia valami kevésbé turistás helyén. Arról nem is beszélve, hogy pár látnivalónál tömeg is lehet, ami levesz az élményből.

Pár napot letoltam Mincában én is. Azért jó dolog néha, hogy van választék, mind kajából, mind szállásból, elég jót sikerült kifogni mindenből. Meg azért le lehet lazulni Minca környékén is. Viszonylag alacsonyan van, én meg szerettem volna látni a magasabban lévő madarakat is, úgyhogy Minca után feljebb jöttem pár kilométerrel a Sierra magasabb, kétezres hegyeibe, San Lorenzo felé néhány napra. Nem akarom részletezni, hogy mennyire király volt madarászni itt, mert azt majd mondom a madaras kispajtásoknak ha kérdezik. Nem csak a madárkergetés volt állat, de a Sierra Nevada de Santa Marta magában is, de a Karib-tengerrel meg a környékkel főleg ütősen jól néz ki. Ha elég magasan vagy, akkor jobbra valahol lent a tenger Santa Marta városával, szemben az öböl Barranquilla és Cienaga között, balra meg a bő ötezres hegyek enyhén havas csúcsokkal. Közben meg felhők jönnek-mennek a hegyek között, lent. Külön-külön nem olyan hatalmas szám, de így egybe, körbe már szuperextra. Mindez naplementében már szinte túl giccses, de attól még leesett az állam. Mondjuk ebben a környezetben császkálni napközben se rossz. Örülök, hogy az utam vége felé jutott ez, mert ha már az elején ilyen magasra kerül a léc táj meg kilátás szempontból, akkor azt nem nagyon ütik meg azok a helyek, amerre eddig jártam Kolumbiában, bár jártam sok nagyon szép helyen. Annak meg főleg örülök, hogy nem álltam meg Mincában, nem csak a madarak miatt.