Sierra Nevada de Santa Marta-t több dolog is nagyon különlegessé teszi. Az egyik, hogy Kolumbia legmagasabb hegysége, 5700 fölötti csúcsokkal. A másik, hogy nagyon közel van a Karib-tengerhez, egyből a karibi strandoktól indulnak a lankák, nem kell sokat utazni ha strandolás után hegyet akar mászni valaki. A harmadik pedig hogy például a Science folyóirat szerint bizonyos mutatók alapján egyszerűen a világ legfontosabb védett területe, köszönhetően annak, hogy rengeteg veszélyeztetett endemikus faj él itt. Egy kicsit olyan, mint a Galapos-szigetek, csak szárazföldön. Egy magashegység, ami nem kapcsolódik másik magashegységhez, hanem azoktól jóval messzebb van, jópár száz kilóméteres sávban körülötte csak kábé síkság vagy tenger van. A Sierrán lévő magashegyi élőhelyet kedvelő fajok közül azok, amik nem tudták fenntartani a távolabbi magashegységben lévő populációkkal a szoros kapcsolatot -köztük jópár madárfaj is- itt nagyjából elszigetelten, a távoli populációktól néha annyira különbözően fejlődtek az eltérő körülmények hatására, hogy eltérő fajokká váltak. Ennek köszönhetően rengeteg olyan faj alakult ki itt, ami sehol máshol nem él. Ezért gondoltam a Galapagos-szigetes hasonlatra, itt is valami olyasmi történt egy csomó faj esetében. Evolúció ugyebár. Csak madárból 30 olyan faj alakult itt ki, ami sehol máshol nem él. Ez furcsának tűnhet, mert a madarak általában tudnak repülni és azt gondolná az ember, hogy párszáz kilométer meg se kottyan nekik. Ez így is van, de a hegyi környezetet kedvelő nem vonuló madárfajok közül többnek pont elég ekkora távolság, nem nagyon akaródzott nekik átkelni a forró síkságon rendszeresen keveredni az azon túli populációkkal. És ez kölcsönös volt, így elszigetelődtek, különvált a fejlődési irány. Természetesen ez a jelenség valamilyen szinten mindenhol megvan, ahol azonos élőhelyek egymástól jó messze vannak. Kolumbiánál és a madaraknál maradva például a keleti és nyugati Andokban is csomó olyan faj van, amik közös alapból eltérően fejlődtek a távolság miatt és más faj van keleten, mint nyugaton. Viszont ilyen kis területen, ilyen koncentráltan már nagyon kevés helyen történt ez meg a bolygón. Az meg, hogy trópusok, még rá is tesz egy lapáttal, mert a trópusokon alapból több faj van. Na ezért különleges hely a Sierra Nevada de Santa Marta.
Az utazók közül nagyon sokan célbaveszik a karibi strandokat és ha már oda elmennek, akkor sokan a Sierrára is benéznek, mondjuk általában csak egy Minca nevű falucskáig jutnak. Ahogy néztem, Minca a turistákra épül, főleg szállásokból, éttermekből meg hasonló turistás dolgokból áll. Az utazók többsége itt száll meg a néha tényleg nagyon király szállásokon, aztán innen mennek a környék látnivalóihoz vagy fel a hegyekbe napi kirándulásokra. Külföldiek mellett a kolumbiaiak körében is népszerű célpont. Talán már néha túl sokan is voltunk turiták. Cserébe nehéz zavarba esni, hogy mit lehet csinálni, van programválaszték. Sajnos ennek árnyoldala is van, mert már nem minden helyinek őszinte a mosolya az idegenek láttán, és arra is rájöttek néhányan, hogy jóval többet is el lehet kérni egy-egy programért Mincában, mint valami hasonlóért Kolumbia valami kevésbé turistás helyén. Arról nem is beszélve, hogy pár látnivalónál tömeg is lehet, ami levesz az élményből.
Pár napot letoltam Mincában én is. Azért jó dolog néha, hogy van választék, mind kajából, mind szállásból, elég jót sikerült kifogni mindenből. Meg azért le lehet lazulni Minca környékén is. Viszonylag alacsonyan van, én meg szerettem volna látni a magasabban lévő madarakat is, úgyhogy Minca után feljebb jöttem pár kilométerrel a Sierra magasabb, kétezres hegyeibe, San Lorenzo felé néhány napra. Nem akarom részletezni, hogy mennyire király volt madarászni itt, mert azt majd mondom a madaras kispajtásoknak ha kérdezik. Nem csak a madárkergetés volt állat, de a Sierra Nevada de Santa Marta magában is, de a Karib-tengerrel meg a környékkel főleg ütősen jól néz ki. Ha elég magasan vagy, akkor jobbra valahol lent a tenger Santa Marta városával, szemben az öböl Barranquilla és Cienaga között, balra meg a bő ötezres hegyek enyhén havas csúcsokkal. Közben meg felhők jönnek-mennek a hegyek között, lent. Külön-külön nem olyan hatalmas szám, de így egybe, körbe már szuperextra. Mindez naplementében már szinte túl giccses, de attól még leesett az állam. Mondjuk ebben a környezetben császkálni napközben se rossz. Örülök, hogy az utam vége felé jutott ez, mert ha már az elején ilyen magasra kerül a léc táj meg kilátás szempontból, akkor azt nem nagyon ütik meg azok a helyek, amerre eddig jártam Kolumbiában, bár jártam sok nagyon szép helyen. Annak meg főleg örülök, hogy nem álltam meg Mincában, nem csak a madarak miatt.
