Kolumbiai tartózkodásom utolsó néhány hetére átjöttem északra a Karib-tenger partvidékére. Kegyetlen jó hely. Csak a karibi rész miatt is érdemes Kolumbiába jönni. Pár hetet simán le lehet tolni, én nagyon bánom, hogy nem jutott rá több időm. Több utazóval beszéltem, túlnyomó többségük kevesebb időt szán Kolumbiára, mint én. Jó, igaz, hogy nekem a madarak miatt több idő kell, de most úgy tűnik, hogy a majdnem három hónap bőven nem lett elég, a végére elég sűrű lett a program. Összességében a Sierra Nevada de Santa Martával együtt a kis pár hónapos utazásom talán legkirályabb szakasza volt, minden szempontból. Jó lenne ha jutott volna még plusz pár nap.
Kolumbia karibi részén a strandok nem mindenhol olyanok, mint amik a karibi képeslapokon vannak, keresni kell az olyanokat, de szerencsére vannak azok is. A környék klímája elég meleg, főleg félsivatag. Érdekes, hogy néhány helyen a félsivatagot felváltja az esőerdő, gondolom a Sierra rendesen megkavarja a csapadékviszonyokat. Nem mellesleg ezeken az erdősebb területeken vannak a legszebb strandok is. A turizmus nagyon pörög errefelé, emiatt kicsit drágább, mint Kolumbia többi része, cserébe van minden, minden pénztárcának. Nem csak szolgáltatásból van minden, de látnivalóból is. Kis turistás bulifalutól a turistamentes halászfalun keresztül a karibi hangulatú nagyvárosig, sivatagtól a kaktuszos félsivatagon át az esőerdőig van mindenféle, természetesen az ezeknek a klímáknak megfelelő strandokkal.
Íme a pár hely, amiket megnéztem, rövid kommenttel, keletről nyugatra. Természetesen vannak más helyek is. Santa Martán csak átutaztam, mert csupa rosszat hallottam róla, Costena beach meg állítólag szép és jó kis hely, minden nap valamilyen bulival, de pont regeton volt a menü, amikor mentem volna, így inkább pihentem a Costena-i látogatás helyett.

• Riohacha: egyetlen dolog miatt szoktak ide menni az utazók, a Guajira-félszigetre a sivatagi túrák, amik állítólag nagyon királyok, innen indulnak. Más miatt nem érdemes megállni, kicsit lepukkant város, nem jó stranddal, zéró látnivalóval. Najó, van egy flamingós védett terület a közelben, ami azért jól néz ki. Madárból sajnos kifejezetten izgalmas a környék, van jónéhány olyan faj ami csak vagy Venezuela félsivatagos részén él, Venezuelába meg most nehézkes és veszélyes eljutni, úgyhogy pár napot azért le kellett tolnom Riohachában.
• Palomino: hangulatos kis turistafalu nem túl szép stranddal. Sajnos pár éve egy hurrikán elmosta a partot. Cserébe amolyan kis szuperbiztonságos bulifalu rengeteg bárral, étteremmel, este szórakozási lehetőséggel. Nekem bejött.
• Tayrona Nemzeti Park: jó drága, sokat kell sétálni a strandig, de itt vannak a legszebbek. Van olyan lehetőség is, hogyha valaki bemegy, meg lehet szállni a parton, szállásokon jó sokért vagy csak simán egy függőágyban olcsóbban. Sajnos ezt nem játszottam meg.
• Barranquilla: ha nincs karnevál nem érdemes odamenni, nincs látnivaló. Ennyi, pont. Helyette Cartagenába kell menni.
• Cartagena: utcahosszal nyert a kedvenc városom Kolumbiában versenyben, már írtam róla. Nagyon bánnám, ha kihagytam volna.

Sokaktól kérdeztem útközben, hogy melyik a kedvenc városuk Kolumbiában, de Cartagénát nem nagyon mondta senki. Nekem viszont ez lett a kedvenc, utcahosszal. Nem értem, miért szerették jobban Medellínt annyira sokan jobban, de sebaj, ízlések és pofonok.

Cartagena Kolumbiában a Karib-tenger partján fekszik, viszonylag népes város, az ország ötödik legnagyobbja. Utazási szempontból itt is a történelmi központ a lényeg, a többi kerület jó része elég lepukkant, vannak kevésbé biztonságos helyek, de néhány modernebb, gazdagabb környék is, na meg persze strandok. A történelmi központ biztonságos, gyönyörű és hangulatos. Épületek a gyarmati időkből, graffitik, rengeteg virág és díszítés, az utcán valamilyen táblás játékot játszó helyiek, manikűrösök, akiknek a járda a szalonjuk és persze, sok, főleg turistákra specializálódott árusok. A Getsemani városrészben érdemes megszállni, ott van igazán élet, a turistásabb része a központnak, a Centro bár szép, de kicsit uncsi Getsemanihoz képest. Az is igaz, hogy ott vannak a fontosabb látnivalók, többek között a rabszolgakereskedelemhez kötödő, a város kevésbé dicső múltját őrző terek és épületek.

A Plaza de la Trinidad a városrész szíve, esténként itt és a környező utcákban gyűlik össze mindenki. Sok a turista, de nem csak ők, a helyiek is élvezik a várost. Tömeg van, de nem gond, sőt. Időről időre feltűnnek táncos csapatok meg zenészek, akik szolgáltatják a műsort, a környező utcácskák meg hosszú nagy teraszokká alakulnak estére, tele emberekkel. Vannak koktélárusok, de a téren a többség mégiscsak a sarki boltból veszi az innivalót és ül ki vele a térre élvezni az estét és a műsort. Aztán 11-kor bezár a bolt és az élet átköltözik a szomszédos utcákba és a bárok környékére. Vannak olyan bárok, ahol a zenekarok élőben tolják a salsát, cumbiát. Nem vagyok nagy rajongója ezeknek a műfajoknak, de a cartagenai környezetben, élőben nem lehet hogy nem tetszik valakinek, olyan energiájuk van, hogy abból bőven jut mindenkinek. Beszélgetős sörözés a Trinidadon, műsorral, zenével, esetleg egy séta a tengerpartra, ahol már szellősebben vannak az emberek és egy söci az öböl éjszakai fényeit bámulva, végül az éjszaka erre a műsorra a bárban. Asszem ez a karibi életérzés, nehezen leírható, hogy milyen is igazából, ultrazsír, imádtam. Bár még nem jártam Kubában, de a képek és a beszámolók alapján Havannára hasonlíthat, leszámítva, hogy állítólag Kubában nem sokba veszik a turistákat és csak le akarják húzni őket. Cartagénában ilyesmi egyáltalán nincs, vagy legalábbis semmivel sem jobban, mint máshol Kolumbiában. Teljesen belezúgtam Cartagenába, szuper pár napot töltöttem ott. Nagyon sajnálom, hogy az utam vége sűrűre sikerül, szívesen maradtam volna még. 

Sierra Nevada de Santa Marta-t több dolog is nagyon különlegessé teszi. Az egyik, hogy Kolumbia legmagasabb hegysége, 5700 fölötti csúcsokkal. A másik, hogy nagyon közel van a Karib-tengerhez, egyből a karibi strandoktól indulnak a lankák, nem kell sokat utazni ha strandolás után hegyet akar mászni valaki. A harmadik pedig hogy például a Science folyóirat szerint bizonyos mutatók alapján egyszerűen a világ legfontosabb védett területe, köszönhetően annak, hogy rengeteg veszélyeztetett endemikus faj él itt. Egy kicsit olyan, mint a Galapos-szigetek, csak szárazföldön. Egy magashegység, ami nem kapcsolódik másik magashegységhez, hanem azoktól jóval messzebb van, jópár száz kilóméteres sávban körülötte csak kábé síkság vagy tenger van. A Sierrán lévő magashegyi élőhelyet kedvelő fajok közül azok, amik nem tudták fenntartani a távolabbi magashegységben lévő populációkkal a szoros kapcsolatot -köztük jópár madárfaj is- itt nagyjából elszigetelten, a távoli populációktól néha annyira különbözően fejlődtek az eltérő körülmények hatására, hogy eltérő fajokká váltak. Ennek köszönhetően rengeteg olyan faj alakult ki itt, ami sehol máshol nem él. Ezért gondoltam a Galapagos-szigetes hasonlatra, itt is valami olyasmi történt egy csomó faj esetében. Evolúció ugyebár. Csak madárból 30 olyan faj alakult itt ki, ami sehol máshol nem él. Ez furcsának tűnhet, mert a madarak általában tudnak repülni és azt gondolná az ember, hogy párszáz kilométer meg se kottyan nekik. Ez így is van, de a hegyi környezetet kedvelő nem vonuló madárfajok közül többnek pont elég ekkora távolság, nem nagyon akaródzott nekik átkelni a forró síkságon rendszeresen keveredni az azon túli populációkkal. És ez kölcsönös volt, így elszigetelődtek, különvált a fejlődési irány. Természetesen ez a jelenség valamilyen szinten mindenhol megvan, ahol azonos élőhelyek egymástól jó messze vannak. Kolumbiánál és a madaraknál maradva például a keleti és nyugati Andokban is csomó olyan faj van, amik közös alapból eltérően fejlődtek a távolság miatt és más faj van keleten, mint nyugaton. Viszont ilyen kis területen, ilyen koncentráltan már nagyon kevés helyen történt ez meg a bolygón. Az meg, hogy trópusok, még rá is tesz egy lapáttal, mert a trópusokon alapból több faj van. Na ezért különleges hely a Sierra Nevada de Santa Marta.

Az utazók közül nagyon sokan célbaveszik a karibi strandokat és ha már oda elmennek, akkor sokan a Sierrára is benéznek, mondjuk általában csak egy Minca nevű falucskáig jutnak. Ahogy néztem, Minca a turistákra épül, főleg szállásokból, éttermekből meg hasonló turistás dolgokból áll. Az utazók többsége itt száll meg a néha tényleg nagyon király szállásokon, aztán innen mennek a környék látnivalóihoz vagy fel a hegyekbe napi kirándulásokra. Külföldiek mellett a kolumbiaiak körében is népszerű célpont. Talán már néha túl sokan is voltunk turiták. Cserébe nehéz zavarba esni, hogy mit lehet csinálni, van programválaszték. Sajnos ennek árnyoldala is van, mert már nem minden helyinek őszinte a mosolya az idegenek láttán, és arra is rájöttek néhányan, hogy jóval többet is el lehet kérni egy-egy programért Mincában, mint valami hasonlóért Kolumbia valami kevésbé turistás helyén. Arról nem is beszélve, hogy pár látnivalónál tömeg is lehet, ami levesz az élményből.

Pár napot letoltam Mincában én is. Azért jó dolog néha, hogy van választék, mind kajából, mind szállásból, elég jót sikerült kifogni mindenből. Meg azért le lehet lazulni Minca környékén is. Viszonylag alacsonyan van, én meg szerettem volna látni a magasabban lévő madarakat is, úgyhogy Minca után feljebb jöttem pár kilométerrel a Sierra magasabb, kétezres hegyeibe, San Lorenzo felé néhány napra. Nem akarom részletezni, hogy mennyire király volt madarászni itt, mert azt majd mondom a madaras kispajtásoknak ha kérdezik. Nem csak a madárkergetés volt állat, de a Sierra Nevada de Santa Marta magában is, de a Karib-tengerrel meg a környékkel főleg ütősen jól néz ki. Ha elég magasan vagy, akkor jobbra valahol lent a tenger Santa Marta városával, szemben az öböl Barranquilla és Cienaga között, balra meg a bő ötezres hegyek enyhén havas csúcsokkal. Közben meg felhők jönnek-mennek a hegyek között, lent. Külön-külön nem olyan hatalmas szám, de így egybe, körbe már szuperextra. Mindez naplementében már szinte túl giccses, de attól még leesett az állam. Mondjuk ebben a környezetben császkálni napközben se rossz. Örülök, hogy az utam vége felé jutott ez, mert ha már az elején ilyen magasra kerül a léc táj meg kilátás szempontból, akkor azt nem nagyon ütik meg azok a helyek, amerre eddig jártam Kolumbiában, bár jártam sok nagyon szép helyen. Annak meg főleg örülök, hogy nem álltam meg Mincában, nem csak a madarak miatt.

Az előző többhónapos kiruccanásomhoz képest most úgy jöttem, hogy mindent megterveztem az elejétől végéig, pontosan mikor, hova, mivel, meg ilyenek, viszonylag feszesen. Néhány olyan helyre is készültem, amikről úgy tudtam, hogy elég népszerűek, ezért szinte mindent már indulás előtt vagy maximum az itt tartózkodásom első heteiben lefoglaltam. Aztán egyszer Bogotában mondták a francia kispajtások, hogy lesz karnevál Barranquillában, ráadásul állítólag a Rio-i után a második legnagyobb. Gondoltam egy ilyenből nem szabad kimaradni, úgyhogy hirtelen felindulásból teljesen átszerveztem a menetrendemet, aztán módosítottam minden foglalást, hogy bele lehessen sűríteni egy kis ilyen jellegű kultúrát is. Nem volt egyszerű, legközelebb nem foglalok le mindent ennyire előre, bármikor beeshet egy karnevál.
A Carnaval de Barranquilla Kolumbia karibi kultúráját ünnepli és mutatja be, lényegi része egy négy napos mulatság. Sokféle program van. A nappaliak nagyobb része zenés táncos felvonulás valamilyen keretsztori vagy tematika alapján. Van virágkarnevál-szerű, van bolondfelvonulás-féleség is, közös részük a tánc és a zene. Ilyenkor egy hosszabb útvonalat táncolnak végig hosszú egymásutánban a hagyományőrző csoportok, mindig beöltözve, nem olyan hagyományörzően. Jó sok csoport van, jóval több, mint kamionból a Budapest Parádén anno. Némelyik szponzorral bíró csoportnak persze itt is van kamionja, ők általában a menet végén mennek. Aztán este jönnek a koncertek, diszkók, sokszínpados partiutca, spontán utcabulik. És persze a kerületekben spanyol mintára vannak a verbenák, kis lokál karneválok. Habár nagyon népszerű program és rengetegen jönnek, mégsem volt elviselhetetlen tömeg sehol. Ittlétem során meglepően sok utazó mondta, hogy megnézi a karnevált, úgyhogy valószínűleg a jelenleg Kolumbiában lévő utazók többsége Barranquillába érkezett a karneválra, mégis elhanyagolható volt a külföldiek mennyisége a helyiekhez képest. 
Ami fontos még, hogy iszonyatosan észnél kell lenni. Barranquilla amúgy se a világ legbiztonságosabb városa elvileg, de a karneválon még jobban figyelni kell. Csak a karnevál második felére érkeztem egy viszonylag kis hostelbe. Egyből kiültem pajtizni a közösségi térbe. Hamar kiderült, hogy előző este a 14 fős társaságból 8 arcot zsebeltek/raboltak ki. Az egyik srácnak 24 órán belül kétszer lopták el a telefonját (természetesen nem ugyanazt). A hostelen kívül is, akikkel ott vagy azóta beszéltem és voltak a karneválon, szinte mindenkinek ellopták/elrabolták valamilyét. Én valahogy megúsztam, de ezzel ritka kivétel vagyok. Jó, az is igaz, hogy a rossz sztorik miatt estére sose vittem telefont, felvonulásból is csak az utolsóra.
Igaz, hogy elég drága lett, meg ugye a biztonsági helyzet, de ultrazsír volt. Nagyon kár lett volna kihagyni. A meglopott/kirabolt emberek többsége is úgy nyilatkozott, hogy a kellemetlenségek ellenére is nagyon megérte a karnevál.
Na de milyen is a karnevál maga? A felvonulásokról ha annyit mondok, hogy táncos csoportok táncolnak hosszú sorban, szépen beöltözve, néha egészen extrém jelmezekben, alapból nem hangzik túl izgalmasan, pedig nagyon jó móka. Csak simán király. Néhány elhaladó csapat után a ritmus is teljesen átjön és csak vigyorogsz, tapsolsz, kiabálsz, szóval tényleg zsír. Egyáltalán nem adja vissza az élményt, de íme néhány gyenge kép:

És az este milyen? Elég erős, teljes őrület. Nem csak a fiatalok, minden korosztály kiveszi a részét az éjszakából is. Szívet melengető látvány látni, hogy az éjszaka is mindenkinek szól. Leírás helyett inkább jöjjön egy történet, hátha az jobban visszaadja.
A karnevál utolsó estéjét már elkezdtem temetni, mert az addigi csapatból napközben mindenki lelépett, a hostel is kiürült, és a hivatalos programban sem volt estére semmi. Kint ücsörögtem másodmagammal a hostel teraszán kora este, amikor megjelent három helyi arc, a másik srác ismerősei. Mondták, hogy mennek meginni egy sört, kérdezték, hogy megyek-e. Mondtam igen. Elindultunk. Habár a hivatalos programban nem volt benne, de volt még koncert a városban. Először odamentünk. Teltház volt, így nem fértünk be, de sebaj, a hoppon maradt párszáz másik emberrel rögtönzött utcabál kerekedett a koncert mellett, annak a zenéjére. A spontán utcamókára odasereglettek az ilyenkor szokásos árusok: sör, ital, kaja, liszt és hab. Ja igen, a karnevál velejárója, hogy mindenki tolja a másikra/másik arcába a lisztet, színes porokat, mint állat, folyamatosan. Ráadásul a liszt akciós, három negyed kilós csomag olcsóbb és viszik, mint a cukrot. Szóval el lehet képzelni hogy néznek ki az emberek a végére. A másik a hab. Ilyen tűzoltókészülék szerű, elég nagy cuccból tolja mindenki a habot a többiekre bulikázás közben. Valamelyik nap felfedeztem magamon színes port is, úgyhogy az is van, ragasztó anyagnak meg a hab mellett a kiömlő söci szolgál.
Miután véget ért a koncert, a sarki kisbolt szánta meg a hazamenni még nem akaró népet, kirakott egy bazinagy hangfalat zenével, így gyorsan odatömörödött a lisztes tömeg folytatni a mulatságot. Egy idő után ez a bolt is bezárt, de egy helyi megszánta a csapatot, és beröffentette a hifit maxon a kocsijában az út túloldalán. A tömeg éljenzett és elhangzott a vezényszó az áthelyeződésre. Zseniális látvány, ahogy a bő száz fősre apadt ittas, színes, lisztes csapat rohan át az út túloldalára, nehogy lemaradjon egy másodperc zenéről is. Természetes velük együtt az a 10-15 megmaradt sör-, ital- és lisztárus, szintén szaladva, minden kellékükkel. Az eredmény: a zene indulása után nagyjából negyven másodperccel kész is az utcai diszkó mindennel, amivel kell, mintha minden eredetileg is így lett volna. Aztán ahogy lankadt a hangulat, a négy eredeti arc közül az egyik odajön és mondja, hogy menjünk tovább diszkóba. Időm se volt kimondani, hogy oké, egy másik már le is intett egy buszt és integetett, hogy menjünk. Időközben eredetileg 5 fős kis csapatunk 30 fölé duzzadt a random bulikázókból és a vezényszóra a teljes színes lisztes társaság elkezdett rohanni a busz felé, sörrel/egyébbel a kézben. Addig is tele volt a busz, de így már tényleg, duplán, páran ki is lógtak az ajtóból. Negyed óra zötykölődés után jön a vezényszó, hogy leszállunk, és meg is érkeztünk az itteni Petőfi sétányra. Itt folytatódott a mókázás mindaddig, amíg el nem hangzott a vezényszó, hogy megyünk házibuliba. így kerek az este, akarom mondani a "meginni egy sört". Időközben kábé felére apadt a csapatunk, így indultunk meg gyalog valamerre. Egy lepukkantabb környéken egy apró házikóban nyitott ajtót a még mindig lisztes és a sörtől/habtól csapzott társaságnak egy hatvan pluszos néni, a házigazda anyukája, hálóingben. Vezetőnk mondta neki, hogy bocsánat, hogy csak így beállítunk hajnal 4-kor, főleg úgy, hogy rajta kívül szinte senkit nem ismert a néni. -Karnevál van, gyertek- hangzott a válasz. Irány a hátsókert, zene be, azt móka tovább. Nem sokkal később a hosteles kispajti mondta, hogy menne haza. Inkább vele tartottam, természetesen taxival.

Kolumbiai tartózkodásom alatt csillagtúraszerűen tolom, tehát valamennyi időre elmegyek a vadonba kismadarakat hajkurászni, aztán ha elfogy a tiszta ruha, akkor visszamegyek a civilizációba mosni meg pihenni kicsit. Most Bogota a bázisom. Mióta itt vagyok, már jópár napot eltöltöttem Bogotában. Aki nem kolumbiaival eddig beszéltem Kolumbiában, ha szóba jött, mindenki Medellinre esküdözött, hogy az mennyire jó város. Medellin jó, meg izgi, meg minden, de nekem Bogota jobban bejön. 

Látnivalók: Nem írnék le mindent, de a városközpontnak nevezhető La Candelaría nagyon pöpec hely, Medellin történelmi központjával egy lapon se lehet említeni. Gyarmati időszakban épült városrész, menő és hangulatos helyekkel, a legtöbb látnivaló is itt található. Konkrét látványosságok közül a kedvencem a Botero Múzeum volt, tényleg állat. Nem csak latin viszonylatban, hanem amúgy is. Ráadásul három múzeum együtt és nem kizárólag képzőművészet. Mindez fullingyen, mindenkinek. Kiemelném még az amúgy nem túl ismert Observatorio de Colibiries-t, ami egy birtok tele kolibrietetőkkel. Néhány méterről lehet több, mint 10 faj kolibrit megfigyelni. Csomó helyen vannak ilyen kolibrietetők, nekem is ez már a negyedik volt Kolumbiában, de szerintem király, hogy közvetlen a főváros mellett van. A központból kevesebb, mint egy óra autózással elérhető. 

Praktikus infók: Közlekedés - Bogotában metró nincs, csak transmilenio, ami szinte ugyanaz, kivéve, hogy busz és a felszínen megy. Saját úthálózata van, ahova más nem nagyon mehet be, úgyhogy nagyon gyors, mintha tényleg metró lenne. Az egyéb buszok azok már kicsit más tészta, nagyon lassúak vagy ha nem, akkor kicsit kalandtúra/hullámvasút rajtuk csapatni. Idő, mire felveszi az ember a ritmust. Uber és taxi van (Tappsi Easy app erősen ajánlott), nagyon olcsó, úgyhogy érdemes gyakran használni, nemcsak kényelmi, de neccesebb részeken biztonsági megfontolásokból is, éjszaka mindenhol. Apropó, biztonság. Vannak nagyon jó kerületek, ami tök Európa, de vannak olyanok, ahol nappal is kapkodtam a lábam. Észak biztonságosabb, délen vannak a parább részek. Mindenki azt mondta, hogy általánosságban Bogota biztonságos, de meglepően sok embert ért negatív élmény körülöttem, úgyhogy azért jobb észnél lenni, na. Éjszaka meg csak uber/taxi. A helyiek is taxiznak diszkóba menet. 

Éjszaka: Nem vagyok már mai csirke, de azért hébe-hóba még alámkap a szél, amikor összefújja a szemetet és ennek nagyon örülök. Gyakran úgy alakul, hogy amikor elkezdődik az utazóközösségben az agyalás, hogy akkor mi legyen este, akkor végül mindig ott ülök kezemben egy söcivel a taxiban azzal a néhány arccal, akik nem mentek alukálni, hanem inkább az éjszakába. Aztán másnap szép lassan összegyűlik a gyűrött társaság a cigizős teraszon, azt megy a sztorizgatás, hogy ki hogy ért haza meg amúgy kivel mi volt, mindenki megvan-e. Habár már öreg vagyok, mint az országút, de valahogy gyakran belesétálok véletlen ezekbe a dolgokba. Mint ahogy Bogotában is megesett, nem egyszer. Micsoda szerencse, hogy így alakult, azért jó móka ez. Ráadásul a bogotai éjszaka, legalábbis, amit eddig láttam belőle, nagyon adja, ami szórakozóhelyet eddig láttam, azok kifejezetten királyak.

A latin világban jelenleg a regeton az egyes számú műfaj, ami nekem sajnos annyira nem zsánerem. Nem ez az első utam a latin világba és eddig mindig kihívás volt a szívemnek kedves zenét találni, sokszor nem is sikerült. Szerencsére Bogotában van rendes techno és nem is egy helyen. Persze aki más műfajt szeret, valószínűleg az se fog csalódni. Tudják ezek a kolumbiaiak, hogyan kell szórakozni. Egy tipp: a Theatrón-t muszáj útbaejteni, ha belemegy az éjszakába az ember. A minden túlzás nélkül kilométeres sor riasztó, de nagyon gyorsan halad. Arra kell csak figyelni, hogy legyen innivaló az embernél arra fél órára, nehogy kiszáradjon sorbanállás közben. A hely maga pedig Latin-Amerika egyik legnagyobbja, 12 teremmel, köztük egy-két egészen naggyal, tetőterasszal, és még a dizájn se rossz. Főleg regeton van, de nem kizárólag. Fontos éjfél előtt odaérni, mert utána gyakran teltház lesz.