Már bő egy hete annak, hogy egy, a hostelben megismert, szörnyű kiejtéssel beszélő angol sráccal sörözve Buenos Aires repterén búcsút vettem Dél-Amerikától, aztán huszonpár órás utazást követően megérkeztem a havas pesti tavaszba. Előtte öt hónapot töltöttem Argentína, Chile és Uruguay útjait járva, a Tűzföldtől az észak-argentin esőerdőkig, elsősorban madarakat hajkurászva, de jutott idő bőven a látnivalókra és a latin életérzésre is. Ezzel a cikkel ez a blog is véget ér.
Hogy jó volt-e öt hónapig egyedül csavarogni Dél-Amerika déli részén? Nem nagyon tudom leírni, hogy mennyire jó volt. A latinok legalább annyit tettek hozzá az élményekhez, mint a messzeföldön híres fantasztikus helyek és élővilág. A hihetetlenebbnél hihetetlenebb helyeken bóklászva néha olyan szabadsággal szembesültem, amivel korábban még erazmuszos és egyéb rövidebb utazásaimon sem találkoztam. Egyetlen dolgot bánok, mégpedig hogy nem pár évvel korábban indultam el. Lehet még mindig ott lennék. De további csöpögés meg nagy szavak helyett jöjjön inkább néhány félig-meddig komolyan vehető jótanács Dél-Amerika déli részéhez.
Nyomjad spanyolul: az angollal is el lehet boldogulni, de spanyollal azért lényegesen egyszerűbb és egyéb előnyei is vannak. Ha legalább egy erős középfokon beszélsz, akkor egészen biztosan rengeteg ultrazsír dologba fognak belerángatni a helyiek és a majdnem helyi utazók. Legalábbis a legfankibb dolgok a legtöbbször a latinok miatt történtek velem, meg a barátkozást is nagyon megkönnyítette, hogy tudok spanyolul. Csak egy példa. Mendozába a külföldiek többsége azért megy, hogy hegyet másszon az Andokban, ami miatt a hostelek televannak jóképű, kisportolt testű hegymászókkal. Gondoltam, hogy nem nagyon rúgok majd labdába a szilveszteri buliban ennyi Adonis között, de egyből én lettem a legnépszerűbb a helyieknél, amikor kiderült, hogy a külföldiek közül egyedül én tolom spanyolul.
Kempingezz ha lehet: a hosteleknek is van egy szuper hangulata, meg sok hostelben összeverődnek az utazók és együtt mennek bele az éjszakába vagy csinálnak mindenféle dolgokat, esetleg magában a hostelben tart hajnalig a buli. Ez Dél-Amerikában kiemelten igaz a hostelekre, de a kempingek hangulata egyszerűen fergeteges. Például Puerto Iguazuban is gyakorlatilag mindent közösen csináltunk a kemping főleg latin lakóival. Közösen derítettük fel a környék látnivalóit, együtt főztünk minden este, természetesen az esti programra sem váltunk külön. Mint valami kis család, minden ami a tied az a többieké is, de fordítva is így van. Tudom, hogy mindenhol megvan valamilyen szinten ez a jelenség, de nemcsak Puerto Iguazuban, hanem egész Dél-Amerikában annyira magától értetődőnek vette mindenki, mintha törvénybe lenne iktatva vagy legalábbis benne lenne a kempingek szabályzatában.
Haverkodj a helyiekkel: a hátizsákosok is nagyon érdekes meg izgalmas emberek általában, de a világ bármelyik részén lehet találkozni velük, és a nemzetközi utazóközösség általában mindenhol nagyjából ugyanolyan. Latinok viszont nem meglepő módon sokkal nagyobb számban vannak Latin-Amerikában, mint a világ egyéb részein és ők a messzeföldön híres kedvességen, lazaságon és nyitottságon kívül a hely- és a helyi szokások ismeretével is bírnak. Ha velük spanolsz össze, akkor nem csak máshol nehezen fellelhető nagyon hasznos infókat szerezhetsz, de tuti eljutsz olyan helyekre, amik kimaradtak a lonely planetből. Az már csak hab a tortán, hogy a latin életérzés és kultúra (amennyiben az éjszakai életet is a kultúra részének tekintjük, akkor meg főleg) megismeréséhez is a lehető legjobb idegenvezetők a helyi arcok. Például az El Chalténben töltött napok is a kempingben megismert argentin arcok miatt sikerültek annyira feledhetetlenre, kis túlzással a lenyűgöző patagóniai panoráma szinte csak ráadás volt.
Engedd lejjebb a higiéniával szemben támasztott elvárásaidat: ha kevés zséd van utazgatni, akkor szükségszerűen a legolcsóbb szállásokon fogsz megszállni. A legolcsóbb szállásokon (néha máshol is) viszont általában nincs meg a higiéniának az a minimumszintje, ami mondjuk Európában kell ahhoz, hogy ne zárják be, dózerolják le és hintsék be szóval a szálláshelyet, ha nem teljesíti. Menekülés vagy kiakadás helyett sokkal jobb elengedni a dolgokat és élvezni a helyet, ha már messziről látszik a helyről, hogy a dzsuva ellenére jó hangulata lehet. Valamiért úgy alakult, hogy általában a legretkesebb szállásaimon volt a legjobb a társaság és a hangulat. Például a legautentikusabb Buenos Aires-i éjszakámmá avanzsáló külvárosi ska fesztiválra egészen biztosan nem jutottam volna el, ha elmenekülök amiatt, hogy néha jópár óráig nincs víz a hostelben.
Tanulj meg zenélni, lehetőleg gitározni: az a benyomásom, hogy Dél-Amerikában a suliban főtárgy lehet a gitározás, mert szinte mindenki tud. És nem olyan szinten, mint azok, akik itthon a tábortűz mellett egy akkordot tudnak lefogni, aztán ugyanazt a két dalt ismételgetve próbálnak a társaság közepévé válni. Nem, a latinok általában nagyon jól tolják. Gitárt nem kell vinni, úgyis lesz valakinél. Sőt, a szálláshelyek jórészében fontosabb alapfelszerelésnek számít, mint mondjuk a mosogatószivacs vagy a vécékefe.
Ne spórolj a pián: ez most furcsán hangzik, de a középsulis gólyatáborokhoz hasonlóan nagyon megkönnyíti a barátkozást ha van egy üveg borod vagy töményed vagy valami, amit körbe tudsz kínálni este. Sőt, tapasztalatom szerint jobb házipálinkával egész komoly népszerűségre is szert lehet tenni, például egy csapat brazil mérnök körében.
Írj blogot: szerintem három nagy előnye van a blogolásnak. 1: már most is tök jó visszanéznem meg olvasgatnom így egyben, hogy mi volt, gondolom ez csak jobb lesz később. 2: egy blogban meg lehet mutatni, hogy mi a pálya a messzi délen anélkül, hogy a facebookot elárasztanám fotókkal meg sokaknak unalmas történetekkel. Akiket tényleg érdekel, azok a blogot is meg tudják nézni, nem kell boldog-boldogtalannak az arcába vágni, hogy mennyire jó nekem. További előnye, hogy nem kell mindenkinek leírni külön-külön, hogy épp mi a pálya. 3: Körbejár elmélet. A körbejár elmélet szerint ha valaki cigit tarhál és adsz neki, akkor te is kapni fogsz valakitől, ha épp kifogysz a blázból. Indulás előtt próbáltam összeszedni a lehető legtöbb infót különböző forrásokból, például blogokról. Sok infó elavult már, meg jópár dolog volt amit nagyon jó lett volna tudni indulás előtt, de nem tudtam. Próbáltam néhány ilyen dolgot is leírni, ami nekem hasznomra vált volna, hátha valaki másnak majd segít.
+1: Valparaisoval baromira vigyázz! Már sokat áradoztam Valparaisoról, ami egyértelműen a legkirályabb város volt nekem, ahol jártam az öt hónap alatt. Lehet, hogy elfogult vagyok, de nemcsak én. Egyszer például egy uruguayi strandon egy bárban odaültem egy hátizsákos lányhoz. Először csak unottan válaszolgatott, már unta, hogy minden hülyegyerek odamegy hozzá és megpróbál dumálgatni vele. Aztán amint felhoztam Valparaisot, felcsillant a szeme és teljesen megváltozott a beszélgetés hangulata. Már nem egy újabb hülyének tekintett, hanem örült, hogy valaki olyannak mesélheti el az élményeit, akinek van valami fogalma arról, amikről épp beszélt. És közel sem ő volt az egyetlen, akiből sugárzott, hogy brutáljó élményei lehettek Valpoban. Szóval Valparaisoval baromira vigyázz, mert előfordulhat, hogy rabulejt és sokkal tovább maradsz, mint tervezted. Nagyon sokakkal megesett már ez. Én is majdnem ottragadtam hosszabb időre. Az egyetlen hely volt az utamon, ahol nagyon komolyan elgondolkodtam, hogy maradni kéne és belevágni valami bizniszbe. Aztán sikerült olyan szituációba manőverezni magamat, hogy jobbnak láttam továbbindulni.
és végül egy giccses naplementefotó:
