Már írtam, hogy a madarászok is elsősorban a kávévidéket, avagy a nyugati Andokot veszik célba, ha Kolumbiába mennek. A turizmusban ez az egyik központi rész és madaras szempontból is ez van legjobban felderítve. Emellett sok különböző élőhely van egymáshoz viszonylag közel, különböző fajösszetétellel. Rengeteg madárfaj van, köztük nagyon sok endemizmus, amik máshol nem vagy nem nagyon fordulnak elő. 

Szóval lenyomtuk a hagyományos madaras kör nagy részét, Tomi már tovább is ment Costa Ricába. Elég gyengén teljesítettünk, 400 körüli madárfajt láttunk, ami úgymond szánalmas. Viszont azt hiszem mondhatjuk, hogy nem volt szerencsénk. 

Vannak például az antpitták. Ez egy különleges madárcsoport, a sűrű aljnövényzetben töltik az életüket, emiatt nagyon nehezen megfigyelhetőek. Sok madarász nagy kedvencei. Kolumbiában rengeteg fajuk van, talán mindenkinek a fő céljai között szerepel, aki idejön, hogy minél többet lásson. Nekünk is az volt, csak nem jött össze. Van például a Hooded Antpitta nevű madár, amit a világon kábé egyetlen helyen lehet könnyen látni. Megvolt a koordináta, meg az is, hogy reggel fél 6 és 6 között lehet belefutni, utána eltűnik. Fel is keltünk szépen hajnalok hajnalán, elindultunk a megadott pont felé, erre nem rádöntött egy fát az éjjeli vihar az útra?! Sebaj, gondoltam elrángatom a fát az útról, hogy valahogy át tudjunk jutni, de aztán feltűnt, hogy ég a fa. Dőlés közben egy vezetéket is magával rántott, a szakadó esőben zárta az áramkört és ezért égett, úgyhogy kis ráncigálás után hagytam. Nem tudtam volna úgy megoldani, hogy ne tépjem le a vezetéket, meg az áram nem játék. Egy utánam jövő fickót kicsit meg is rázott. Engem szerencsére nem, de szomorú, hogy buktuk a Hooded Antpittát. Vagy amikor egyszer kicsengettünk egy csomó zsét, hogy bemehessünk egy olyan helyre, ahol fixen lehet etetőn látni három antpitta fajt is. Fixen, érted. Mondanom se kell, nekünk gájddal is csak egyet sikerült nagy nehezen. Olyan is volt, hogy az ország egyik legkirályabb madaras helyét vettük célba, ahol kulcsfontosságú, hogy jó korán kiérjünk terepre, erre bazmeg nem leomlott a hegy?! A helyreállítás és a lezárások miatt a 25 km-es úton átlag bő két órát csücsültünk a kocsiban mire a helyszínre értünk, majd visszafelé is ugyanennyit, minden nap. Meg bezártak olyan helyek, amik augusztusban még nyitva voltak, meg ilyenek. Szóval azt hiszem mondhatom, hogy nem voltunk a szerencse gyermekei. Ennek ellenére azért láttunk bazisok szuper madarat, és a leginkább vágyott madárfajok közül szinte minden meglett, az antpitták nagyrészét kivéve persze, íme a galéria: