A meglehetősen nyugisra sikerült uruguayi kitérő után durván két napot utaztam, hogy megérkezzek Argentína Misiones provinciájába, annak is az esőerdős részébe. A legfőbb ok amiért idejöttem, hogy minél több madarat és egyéb olyan állatot lássak, amik az állatkertek és a természetfilm csatornák szerint az esőerdőben élnek. A régió turistaközpontjában, Puerto Iguazuban feltankoltam kajából (májkrémből), aztán elindultam egy bő egyhetes körútra néhány, a mainstream turistás helyektől távolabb lévő esőerdei rezervátumba. Nem tudom, hogy az időzítés miatt vagy miért, de sikerült olyan helyeket választanom, hogy a rezervátumokra vigyázó egy-egy őrt kivéve nemhogy turistával, még helyiekkel is csak egyszer találkoztam. Ugyan az argentin esőerdő csak light verzió az „igazi” esőerdőkhöz képest, de azért itt is van mindenféle egzotikus élőlény, amiket viszonylag egyszerűen lehet vadon látni. Még nagymacskák, puma és jaguár is előfordulnak, bár (lehet szerencsére) nem találkoztam velük.
Az első megállómon, egy Karadya Reserve nevű helyen, azért, hogy beléphessek a területre, kénytelen voltam egy, a költségvetésemhez képest drága, de a hasonló szállásokhoz képest nevetségesen olcsó (9.500 Ft/éj) esőerdei lodge-ban megszállni. Cserébe olyan luxust kaptam, amilyenben Dél-Amerikában még nem volt részem. Mivel egyedül voltam, gyakorlatilag az egész vadiúj, fullextrás szállás az enyém volt. A ház teraszán kávézni hajnalban az ébredező madaraktól hangos esőerdőt fürkészve szinte megfizetethetetlen. Az is baromi jó volt, amikor a szállás amúgy mellékállásban guide gondnoka a motorján fuvarozott a rezervátum és a szállás között, napközben pedig néha unaloműzésként segített a jobbnál jobb madarak felkutatásában.
Szívesen maradtam volna három napnál tovább Karadyában, de elfogyott a pénzem, meg más helyeket is meg akartam nézni, úgyhogy továbbindultam egy Urugua-i nevű természetvédelmi területre. A rezervátumban két helyőrség van és mindkettő mellett lehet kempingezni. Madarászként voltam már elég rokkos körülmények között, de az esőerdőben sátrazás azért erős tud lenni, főleg úgy, hogy a kempingező hely szolgáltatásai kimerülnek annyiban, hogy egy csapból ivóvizet lehet beszerezni. Volt már, hogy tíz napig nélkülöznöm kellett a zuhanyzást, de sokkal inkább tíz nap fürdés nélkül a kontinentális klímán, mint öt nap a párás és fülledt esőerdőben. A kempingekben különböző, európai szemmel mutánsnak tűnő, de amúgy itt teljesen normális óriáshangyákkal, pókokkal, stb. kellett megbarátkozni. Olyan is volt, hogy egy mérgeskígyó villámlátogatása vett rá, hogy kicsit odébb fejezzem be az ebédet (a fotógépem természetesen nem volt nálam), meg ilyenek. Ez most rosszul hangzik, de amúgy nem olyan vészes a helyzet, egyedül a kígyókkal kell jobban vigyázni, de velük ritkán lehet találkozni, meg elég feltűnőek.
Cserébe viszont szuper egzotikus madárfajokat, tukánokat, kolibriket, trogonokat és egyéb esőerdei, nálam az álomfaj kategóriába tartozó madarakat lehet látni (sajnos fotózni nagyon nehéz őket). A madarakon kívül néha színesebbnél színesebb lepkék csapatai lepték el a környéket, az esőerdőben bóklászva pedig élelem után kutató majomcsapatokkal lehet összefutni. Az se nagyon esett meg még velem, hogy a sátram mellett legelésző tapírok miatt nem tudtam aludni. A tapír szerintem a világ egyik legmókásabban kinéző állata, nagyon bírom őket, de most kaptak pár fekete pontot. Az utolsó szálláshelyemül szolgáló, Uruzu nevű kempingező helyet minden éjszaka felkeresték a tapírok amíg ott voltam. Mindig, amikor felkeltem arra, hogy a fejemtől néha néhány centire csámcsognak, meg hangosan szuszognak, kimásztam a sátorból, hogy jelezzem a tapíroknak, hogy igazán csámcsoghatnának odébb is, mert én aludni szeretnék. Erre a tapírok felháborodott arckifejezéssel odébbcammogtak, de kis idő múlva mindig visszatértek. Az elején még megpróbáltam fotózni őket, de a gépem élességállításhoz használt vakuvillogására gyorsan rákapcsoltak és fotótávolságon kívülre kerültek, mire exponálhattam volna. Sajnos a vaku sem zavarta őket messzire, mert fél órán belül visszajöttek a sátram mellé csámcsogni meg szuszogni és így ment ez a fogócska hajnal háromig.
Baromira nem sikerült mindent fotóznom, mert nagyon nehéz az esőerdőben fotózni, minden gyorsan mozog, kevés a fény, nagyon dús a növényzet, ezért mindig belóg néhány ág meg levél, stb., de azért íme néhány fotó rovaroktól emlősökig:
