A Campana Nemzeti Parkban megejtett kétnapos, nem túl hatékony megálló után immár harmadszor érkeztem Santiagóba. Santiago teljesen jó hely. Olyan, mint egy nyugat-európai nagyváros némi latinos káosszal megfűszerezve, de talán emiatt lesz egyedi hangulata. Az arab világ szegényebbik felének legpukkantabb fedett piacaira mind megvilágításában, mind higiéniai körülményeiben erősen hajazó igénytelen csarnokok tökéletesen megférnek a gyönyörűen karbantartott parkok, a bármelyik világvárosba beillő üzleti negyed, Sanhattan, vagy a hangulatos Bellavista kerület színes, graffitikkel telefújkált utcái mellett. De van történelmi városközpont régebbi épületekkel és a pesti belvárost idéző épületekből álló zsúfoltbevásárlónegyed is. Rengeteg a múzeum, Santiago belsőbb részeiben lépten-nyomon modern és kevésbé modern szobrokba, ilyen-olyan instalációkba lehet belebotlani. Kis túlzással van minden.
Santiagóban az utcán, főleg a belsőbb, tömöttebb részeken úgy éreztem magam, mintha egy nagyvárosnyi cirkuszban és/vagy vásárban lennék. Rengetegen próbálnak valamivel egy kis pluszt vagy épp az egyetlen bevételüket megszerezni. (Ez amúgy más chilei városokra is igaz.) Bármerre jár az ember, minden tele van útszéli árusokkal, akik egy kis pokrócról áruljak azt, amiben éppen utaznak. A többség valamilyen olcsóbban beszerzett dolgot, ételt, italt, ruhákat, elektronikai cuccokat kínál, míg valaki plüssbábukat, amiket a felesége csinál, valaki saját maga készítette szobrokat vagy karkötőket, míg más alapfelszerelést a füvezéshez. Vagy otthon csinálnak empanadát, szusitálakat, tacókat, esetleg jégkrémet, és ezek eladásával próbálnak egy kis extrához jutni. Vannak, akik a kereszteződésekben próbálnak üdítőt és nasit rásózni az autósokra vagy tűzzsonglőrködéssel, valamilyen performasszal vagy tangóval próbálnak néhány peso-t szerezni amíg a lámpa piros. Mások, például artisták, brékesek vagy egyszerre három, a testükre erősített dobot kézzel-lábbal verő zenészek cirkuszba illő produkcióval keresik a kenyerüket a népszerűbb negyedekben .
Ha nem is legdurvább attrakció, de mindenképpen említésre méltó volt az a kábé ötven körüli hölgy, aki chilei mulatós zenére nyomta a valahol az arab hastánc és a hiphop között félúton lévő koreográfiáját a santiagói nagyérdemű szórakoztatására egy zsúfolt sétány közepén. Az is meglepő volt, amikor a metrón egy srác vallásos témájú énekeket tolt gitárral kísérve és közben fel-alá járkálva buzdította az embereket, hogy énekeljék vele a refrént. Volt, aki csatlakozott, és amikor befejezte a produkciót, olyan ovációt kapott, amilyet bármelyik kezdőbb zenekar szívesen fogadna.
Tudom, hogy ez nem chilei sajátosság, hanem kisebb-nagyobb mértékben mindenhol jelen van, de Santiago utcáin nagyon szembetűnő. Erre kevésbé nyitott személyeknek néha zavaró lehet, de nyilvánvalóan nem jókedvükből próbálnak így pénzt szerezni. Nem tudom a hátterét az egésznek, meg nem élek itt, hogy bármit is tudjak az egészről, de azért néhány apróság feltűnt. Például nem láttam olyat, hogy bármelyik árust, vagy előadóművészt vegzálná valaki. A metróról és a buszról sem küldik le őket, még fizetniük sem kell a jegyért. Meg talán azt is érdemes leírnom, amit egy chilei cimbora mondott: szerinte az, hogy a kevésbé jósorsú emberek egy kis pluszbevételhez tudnak jutni ilyen vagy olyan módon, talán jótékony hatással van a bűnözési statisztikákra, és talán kevesebb a hajléktalan is annál, mint amennyi lehetne.
Habár zsúfolt és néha szmogos, azért nem lehet olyan rossz Santiagóban lakni. Kényelmes város, minden könnyen beszerezhető, egyszerűen elérhető és szinte minden van. A közlekedés olcsó és logikus, nagyon könnyű kiigazodni rajta. Latin viszonylatban tisztaság van. Az éjszakai élet is elvileg nagyon jó, bár erről nem tudok érdemben nyilatkozni. Az eddig megismert santiagóiak szerint több bulis negyed is van, de én leragadtam Bellavistánál, úgyhogy a teljes képről fogalmam sincs. Bellavista viszont nagyon király. Egy kisebb városrész tele színes egy-két szintes épületekkel, amelyek túlnyomó többsége bolt, étterem, kocsma, diszkó vagy ezek valamilyen keveréke. A nagyobb létszámra szabott, kábé egyforma ivócsarnokok mellett sok egészen hangulatos és egyedi bár színesíti a képet.
