Sokak szerint a világ egyik legszebb helye (például szerinte is), Chile egyik legismertebb turistacélpontja a Patagónia déli részén, Puerto Natalestől kábé 120 km-re fekvő Torres del Paine Nemzeti Park. Nehezen tudnék vitatkozni azzal, hogy a Torres del Paine NP tényleg a világ legszebb helye-e, de könnyen el tudom képzelni, mindenképp útba kell ejteni. Sokat elmond a látványról, hogy amikor a buszunk felért az első panorámásabb pontra az odaúton, mindenki hirtelen elkussolt és vadul a busz panorámásabbik felére tapasztotta a tekintetét, fel-felpattanva az ülésről. Ugyanez volt a hajón is, amikor kiértünk egy jelentéktelenebb domb takarásából.
Nem árt elég alaposan felkészülni indulás előtt, és most nem csak a több napos túrázáshoz szükséges felszerelésre és a szeszélyes patagóniai időjárásra gondolok. El Chalténnal ellentétben itt nincs település a túraösvények tövében, sőt, a látványosabb részre hajón kívül kizárólag gyalog lehet eljutni. Az idei szezontól kezdve minden turistának kötelező regisztrálnia és előzetesen foglalnia szállásokat, mert enélkül egyszerűen nem engednek fel senkit az olyan helyekre, ahonnan nem lehet még aznap visszatérni. A kötelező regisztrációnak és létszámlimitnek viszont megvan az az előnye, hogy – főleg a leghíresebb, „W” útvonalon kívüli ösvényeken - teljesen elviselhető az emberek mennyisége. Nagyságrendekkel kevesebb a túrázó, mint El Chalténben. Volt olyan, hogy a híresebb útvonalakon kívüli 20 km-es szakaszon egy lélekkel sem találkoztam.
Szinte mindenki, aki nem egy napra érkezik, a két híres túraútvonal egyikét, az O-t (kb. 9 nap) vagy a W-t (3-4 nap) választja, a napi szakaszok között egy-egy kempingben vagy menedékházban megpihenve, de ezeken kívül is van néhány ösvény. A túrázók túlnyomó többségéhez hasonlóan én is a W-t szerettem volna megcsinálni, de mivel csak decemberben kezdtem lefoglalgatni a kempingeket, és ekkorra már csak kettőben maradt hely, így a W helyett egy bazinagy Y lett a dologból. A kezdetben 25 kilós motyómmal négy nap alatt bő 80 km-t sétáltam, ami nem sok, de biztos vagyok benne, hogy a lényeget így is láttam.
Gyakorlatilag szilveszter óta kenyéren és az argentin/chilei májkrémek különböző ízesítésű változatain élek (néhány ritka kivételtől eltekintve). A nem túl trópusi patagóniai időjárásban általában egy icipici sátorban alszok, néha eléggé szétázok a viharokban, amik után nem túl jó a közérzetem, mert minden cuccom vizes vagy nyirkos. Folyamatosan logisztikai kihívásokat jelent, hogy az amúgy 45 kilós motyóm adott pillanatban éppen haszontalanabbik felét hova tegyem. Már kicsit kezdtem belefáradni, hogy minden nap ezt az életmódot tolom pihenő nélkül és nagyon vágytam néhány nap lazításra. A Torres del Paine miatt meg rá kellett húznom pár napot, de tökéletesen megérte. Biztos, hogy a Torres del Paine Nemzeti Park a világ egyik legszebb helye.
