A chocó-i kaland után visszajöttem Bogotába mosni meg ilyenek. Aztán pár napra elugrottam egy közeli rezervátumba - mindössze fél óra über a Transmilenio (helyi metró, ami valójában buszhálózat teljesen külön pályán, gyors és kiterjedt hálózattal) soacha-i végállomásáról - ami sem madarász, sem turista körökben nem túl ismert, pedig szerintem megérdemelné, szuper kis hely gyönyörű erdővel és pöpec ösvényekkel az Andok köderdejében. Nem utolsó sorban pedig a madárvilág se rossz. 

A hely lelke egy teljesen alpesi hangulatú menedékház az erdő közepén, lovakkal, hatalmas terasszal, príma kilátással meg ilyenek. Fűtés sajnos nincs, pedig elég hideg van éjszaka, de legalább ebben is hasonlít a menedékházak hangulatára. Nemcsak a külföldiek körében, de talán a helyieknél sem annyira ismert, egyik éjszaka a biztonsági őrrel osztoztam az egész épületen, másnap befutott néhány biológus hallgató növényeket gyűjteni, meg néhány sátrazó. Bár az is igaz, hogy hétköznap mentem, hétvégén biztos jóval több a látogató. Mivel hegyvidék, jó meredekek az ösvények, amik a 30 kilós motyómmal meglepően keménynek bizonyultak. Lehetett volna lovat/kocsit bérelni, úgyhogy ha valakinek annyi cucca van, mint nekem, mindenképpen megfontolásra ajánlom ezt az opciót. 

Fotóztam mint az állat, és nem csak madarakat. Sajnos ez volt az a hely, ahol távozáskor jöttem rá, hogy végig kikapcsolt stabilizátorral fotóztam szinte folyamatos ködben/felhőben, nulla fény mellett. Szóval a fotók 99%-a kuka lett.