Amúgy is terveztem, hogy átugrok Punta Arenasból a Tűzföldre, Porvenir környékére egy kicsit madarászni, de a pingvinezés miatt meg abszolút kapóra jött. Már a kompút is élmény egy tenger nélküli országból érkezőnek. Aki kibírja a hajó fedetlen részén fújó szelet, esetleg esőt, és az egész utat ott vészeli át a tengert kémlelve, kis szerencsével egész közelről láthat delfineket, fókákat, pingvineket, az egyéb érdekes tengeri madarakról nem is beszélve.
A Tűzföld, legalábbis ez a része elég kihalt, nincsenek fák, települések is csak elvétve. Porvenir egy hatezres falu, a többi térkép szerinti település pedig nem is hasonlít a hagyományos településekre. Legalábbis a pingvinek felé elvileg áthaladtunk néhányon, de nem nagyon vettem észre őket. Mindenki nagyon barátságos és segítőkész. Például a vezetőnk, aki a pingvinekhez vitt, felajánlotta, hogy aludjak a hostelében. Amikor mondtam, hogy inkább vadkempingezni szeretnék, akkor meg mondta, hogy nyugodtan aludjak a kertjében, a mosdót is használhatom, meg reggel nyugodtan igyak egy kávét is, természetesen ingyen. Második éjszakámat egy tó mellett akartam tölteni. Útközben egyetlen emberrel találkoztam, aki véletlen pont az egyik tó melletti birtokon lakott, úgyhogy fel is ajánlotta, hogy nyugodtan aludjak a földjén, ő nem lesz ott éjszaka, de attól nyugodtan menjek oda, a kutyáktól meg ne féljek. Úgyhogy a második porveniri éjszakámon egy panorámás, szélvédett helyen, több ezer madár mellett térhettem nyugovóra.
Viszonylag sokan kezdik innen a Tűzföldet átszelő biciklitúrájukat. Az utak mellett akadnak elhagyott épületek és viskók erre-arra, ezeket elvileg azért hagyják meg, hogy szegény bringások és hátizsákosok tudjanak hova menekülni a rossz idő elől, senki nem szól érte egy rossz szót sem.
Sajnos egy nem madarásznak Porvenir környékén nem sok program akad, de ha valaki ott alszik pénteken vagy szombaton, mindenképpen menjen el a diszkóba. Cotillának hívják. Úgy volt, hogy egy chilei párral együtt mentünk pingvint nézni. Visszafelé jövet megálltunk egy szebb helyen egy cigire, erre pont arra haladt a helyi diszkó tulajdonosa is. A vezetőnk, Juan leintette, aztán ha már kiszállt egy cigire, akkor egyből szóba is jött, hogy este nézzünk le a diszkójába, bemehetünk ingyen. Egyetlen tipp, hogy ne maradjunk túl sokáig, mert olyan hajnal öt fele szokott lenni a bunyó. Este Juan meghívta a kis háromfős csapatunkat egy kis melegítésre a hosteljébe, aztán a kispajtásaival kiegészülve már mentünk is a Cotillába. Eddig nem tudtam, hogy milyen lehet egy hatezres halászfalu diszkója a Tűzföldön, de most már tudom. Belépve az első dolog, ami eszembe jutott, hogy húbazmeg. A második is ez volt. A harmadik pedig hogy miért hagytam a sátorban a fotógépet. Nagyon erős a hely. Valahol egy 90-es évek eleji sulidiszkó, a szittyóürbői kocsma és a kunpeszéri diszkó ötvözete, csak jóval több UV fénnyel, meg chilei zászlóval. A zene (80-as évek chilei mulatós és popslágereitől a regetonig minden, elég vegyesen) és a számok videóklipjei kivetítve pedig még rátesznek egy lapáttal, de van benne valami zseniális és egyedi. Nagyjából mindenki ismer mindenkit, a széplányok kisteherautók platóján érkeznek, valaki az apukáját is hozza. A számkérés (legalábbis az elején, amíg kevesen voltunk) nem úgy ment, hogy valaki odaslattyogott a dj-hez és megmutatta telefonon, hogy mit szeretne, hanem egyszerűen bekiabálta a tánctérről, hogy „electro” vagy „rock” és pár percen belül már jött is a kívánt stílus. Olyan fél háromig toltuk és sajnos megismerkedtem a bisco-sprite-tal, vagy minek hívják. El tudom képzelni, hogy szuper bulik szoktak itt lenni, de elsőre nagyon-nagyon erős, mindenképpen megér egy látogatást.
