Nemrég elnéztem egy természettudományi múzeumba itt, Kolumbiában. Nem szép dolog ilyet mondani, de fogalmazzunk úgy, hogy nem minden kitömött állat sikerült teljesen élethűre. Még nem röhögtem ennyit múzeumban. Hogy miért?

Ezért:

Medellinről csupa szuper dolgokat hallottam mielőtt eljöttem Kolumbiába. Pár évtizede, sőt még nem is olyan régen, 2000 után is a világ legveszélyesebb városának számított a kokóbiznisz és a bandák brutális működése miatt, lásd például Narcos sorozat. Aztán valami nagyon megváltozott és az utóbbi években már olyan jelzőket kapott a város, mint az egyik legjobb hely expat-eknek, vagy a világ legjobb hátizsákos úticélja. Többen is mondták az elmúlt hetekben, hogy mennyire király város és mindenképpen meg kell nézni. Úgyhogy pár hét kőkemény madarazás után beugrottunk néhány napra megpihenni és kulturálódni Medellinbe. 

Megmondom őszintén, a látnivalók annyira nem fogtak meg, de sokak szerint Medellinbe nem is ezek miatt kell menni, hanem szórakozni, meg persze mert ez a legliberálisabb, legfejlettebb és legvendégszeretőbb város Kolumbiában. Azt nem tudom eldönteni, hogy tényleg ez a “leg” mindezekből, de az ott töltött napok alapján könnyen lehet, hogy valóban az. És akkor néhány látnivaló:

Centro historico: a város történelmi központja, múzeumból, meg Medellin jelképeiből is jópár itt van, de ekkora tömeget és zsúfoltságot még egyetlen latin városban sem láttam még. És nem csak egy-két utcában, hanem az egész negyedben egységesen. Rengeteg az ember, köztük végtelen mennyiségű árus, akik bódéból/kocsiról/pokrócról/kabát alól árulnak valamit. Még a haladás is nehézkes néha. A negyed egyik része lehet a helyi Soroksári út, csak kicsit durvábban. Pár utcában tömött sorokban állnak az örömlányok a fal mellett, hát mondjuk azt, hogy néha elég lenge öltözetben, miközben az irgalmatlan tömeg hömpölyög mellettük és az árusok között. Érdekes élmény. Örömlányból sem láttam még közel ennyit se sehol. Amúgy vannak szép épületek, múzeumok, meg rengeteg bolt, ahonnan bármi beszerezhető, úgyhogy megérhet egy misét, de miután eljöttünk, nem éreztem úgy, hogy mindenképpen vissza kéne menni azonnal.

El Poblado: a város két olyan negyede közül az egyik, ahol a legtöbb külföldi és turista van. Tele van nagyon jó kis éttermekkel, bárokkal az egyszerűtől a nyugati színvonalat messze megugró helyekig. Elhiszem, hogy az expat-ek ezt a részt kedvelik a legjobban. A másik ilyen negyed, a stadion környéke habár kevésbé menő, de sokkal szellősebb és olcsóbb.

Comuna 13: szerintem Medellin nr. 1 látványossága, egy volt nyomornegyed. Még 2000 után is nagyon para hely volt, kőkemény harcok folytak a katonaság bevonásával, hogy a kormány megszerezze az ellenőrzést a negyed felett, sok áldozattal és eltűnttel. Aztán ez megváltozott. Ezt a negyed szokták az ilyen irányú, mármint az életveszélyes gettóból fain kis turistás negyed változások iskolapéldájaként említeni. Ma már teljesen biztonságos és nagyon fílinges környék, Medellinben nekem ez volt a kedvencem. A hegyoldalban egymásra épített főleg lepukkant viskók sokasága szűk sikátorokkal, graffitikkel, mozgólépcsőkkel és mostmár éttermekkel, bárokkal, gyönyörű kilátással. A bárok mellett a hiphop határozza meg a környéket, majdnem minden sarkon bele lehet futni valami produkcióba. Főleg free walking tour-okkal jönnek a turisták, amiken elmesélik a negyed hányattatott történetét. Habár nagyon sok a turista, de kihagyhatatlan.

Lanovka (teleferico): minden valamire való kolumbiai városban van teleferico, így Medellinben is. Habár mi nem voltunk, de állítólag azért jó, mert sima busz/metrójeggyel lehet megnézni felülről a várost. A metró is zsír lehet körbenézésre, és ráadásul elvileg tök biztonságos.

Szórakozás: mivel sokan ezt emelték ki nekem Medellin látnivalói közül a legfontosabbként, helyet érdemel ebben a felsorolásban. Pár nap alatt nyilván nem lehet felfedezni mindent, de egy-két egészen király klubba, bárba/étterembe sikerült eljutni. Ha valaki Medellinbe jön, tényleg erre érdemes a nagyobb hangsúlyt fektetni a városnézés helyett. Az éttermek és bárok simaliba, de az éjszakába azért nem érdemes belemenni egyedül külföldiként. Szerencsére a szállásokon vagy valahol könnyen akadnak társak, akikkel neki lehet vágni az éjszakai kalandozásnak.

A paramo egy növényzet/élőhelytípus, ami az Andokban található kábé 3500-4500 méter körüli magasságban. Jellegzetes növénye a frailejon, ami olyan, mint egy pozsgás levelű pálma, kicsi lombbal és vastag törzzsel. Nem botanikusoknak - például nekem - erről a növényről lehet legegyszerűbben felismerni hegymenetben, hogy hol kezdődik a paramo. A paramón Dél-Amerikai viszonylatban alig esik az eső, viszont meglepően hideg tud lenni, hajnalban bőven 10 fok alá tud esni a hőmérséklet. Mivel magashegyekben van, tájképileg is nagyon adja, tehát amúgy is érdemes lenne felkeresni, de mint speciális növényzet, speciális madarakat is vonz. Emiatt madarasoknak kötelező úticél, ha arra járnak.

Frailejónok

Szűk három hétre csatlakozott Tomi madaras kispajtásom a kolumbiai kóricálásra, a paramót már együtt kerestük fel. Két területet látogattunk meg. a Keleti-Andokban a Sumapaz Nemzeti Parkot, ami a világ legnagyobb egybefüggő paramója, valamint a Nyugati-Andokban a Nevado Del Ruiz-t, ami egy 5000 méter fölötti aktív vulkán körül található. A két paramo csak néhány száz kilométerre van egymástól, de ez a távolság elég volt ahhoz, hogy több, egymáshoz ugyan hasonló, de külön madárfaj alakuljon ki. A madarak mellett az Andok magashegyi része azért is jó úticél, mert teljesen más a táj, mint az alacsonyabb részeken. Az itt lakóknak is alkalmazkodni kellett az eltérő, zordabb körülményekhez, a települések egész másképp festenek és teljesen más hangulatúak, mint lejjebb.

Egy apró tanulság a látogatásunkról a paramókon. Az alap, hogy nem árt melegebb ruha, de 4000m körüli magasság nem csak alacsonyabb hőmérséklettel jár, hanem a levegő is jóval ritkább. Emiatt nem a legjobb ötlet a paramóra felérve a kocsiból kiszállás után egyből rágyújtani, mert azonnal beüt a hegyi betegség, mint ahogy én is jártam. Jó fél óráig nem nagyon tudtam mással foglalkozni, csak azzal, hogy valahogy kapjak rendesen levegőt. Szerencsére hamar elmúlt és a nap végén már egész jól mentek gyalog az emelkedők, de az egyből cigi akkor is rossz ötlet volt.

A chocó-i kaland után visszajöttem Bogotába mosni meg ilyenek. Aztán pár napra elugrottam egy közeli rezervátumba - mindössze fél óra über a Transmilenio (helyi metró, ami valójában buszhálózat teljesen külön pályán, gyors és kiterjedt hálózattal) soacha-i végállomásáról - ami sem madarász, sem turista körökben nem túl ismert, pedig szerintem megérdemelné, szuper kis hely gyönyörű erdővel és pöpec ösvényekkel az Andok köderdejében. Nem utolsó sorban pedig a madárvilág se rossz. 

A hely lelke egy teljesen alpesi hangulatú menedékház az erdő közepén, lovakkal, hatalmas terasszal, príma kilátással meg ilyenek. Fűtés sajnos nincs, pedig elég hideg van éjszaka, de legalább ebben is hasonlít a menedékházak hangulatára. Nemcsak a külföldiek körében, de talán a helyieknél sem annyira ismert, egyik éjszaka a biztonsági őrrel osztoztam az egész épületen, másnap befutott néhány biológus hallgató növényeket gyűjteni, meg néhány sátrazó. Bár az is igaz, hogy hétköznap mentem, hétvégén biztos jóval több a látogató. Mivel hegyvidék, jó meredekek az ösvények, amik a 30 kilós motyómmal meglepően keménynek bizonyultak. Lehetett volna lovat/kocsit bérelni, úgyhogy ha valakinek annyi cucca van, mint nekem, mindenképpen megfontolásra ajánlom ezt az opciót. 

Fotóztam mint az állat, és nem csak madarakat. Sajnos ez volt az a hely, ahol távozáskor jöttem rá, hogy végig kikapcsolt stabilizátorral fotóztam szinte folyamatos ködben/felhőben, nulla fény mellett. Szóval a fotók 99%-a kuka lett.

Bahia Solano környékéről azt az infót szereztem mielőtt Kolumbiába jöttem, hogy ez egy szuperbiztonságos hely, ahol akár egymagamban is bejárhatom azokat a területeket, amik madaras szempontból számítanak. Sajnos az elmúlt pár hónapban kicsit megváltozott a biztonsági helyzet Bahia Solano környékén. Valami olyasmit magyaráztak a helyiek, hogy eddig egy banda uralta a kokókereskedelmet, de néhány hónapja megjelent egy trónkövetelő banda és mostanában előfordulnak mindenféle összetűzések a működési területükön. Ez elég rosszul hangzik elsőre, de valójában sokkal kevésbé probléma, mint amennyire annak tűnik. Több helyi forrásból is azt hallottam, hogy szerencsére ezek a bandák egymással vannak elfoglalva és nem célpontjuk a civil lakosság vagy a turisták. A másik jó hír pedig hogy ezek az összetűzések tényleg csak azokra a területekre korlátozódnak eddig, ahol ezek a bandák jelen vannak. A helyiek pedig pontosan tudják, hol vannak ezek a rizikós területek. Az érintetlen dzsungel sok esetben az lehet, de ezt leszámítva Bahia Solano környékén egyedül Mutis néhány kerülete para. 

Tehát a turistának annyi plusz tennivalója van az új helyzetben, hogyha nem szervezetten megy kirándulni vagy programozni, akkor előtte körbe kell kérdezni a helyieknél, hogy a kirándulás úticélja rizikós-e vagy nem. Jó, az igaz, hogy az egyik Mutisban töltött éjszakán volt egy lövöldözés a város egyik “rossz” részén, de abból csak annyit vettem észre, hogy elment az áram (állítólag az egyik banda vágta el a vezetéket, de lehet nem), a lövöldözés részt átaludtam. Onnan tudok róla, hogy másnap mindenki erről beszélt és a rendőri és katonai jelenlét is erősen megugrott a városban. Amúgy is megdöbbentően magas Mutisban az egy főre eső katonák száma, de ehhez képest is sokan lettek az utcán. Többen mutattak hangfelvételeket is, innen tudom, hogy tényleg erős lövöldözés volt, de nem bandatag helyiek vagy turisták elvileg nem voltak érintettek semmilyen szinten, csak az áramszünettel. Kicsit rosszul hangzik, de nem kell túlgondolni, például favelákba sem járkál a nem odavalósi éjszakánként, legalábbis ha van esze. 

Madarászként sajnos főleg olyan területekre szerettem volna kilátogatni Bahia Solano környékén, ami más, normális utazónak vagy turistának eszük ágába se jutna. Ezért engem olyan szempontból érintett az új biztonsági helyzet, hogy több, egymástól független helyitől is azt a tanácsot kaptam, hogy csak vezetővel kóricáljak azokon az ösvényeken, ahol eredetileg egyedül szerettem volna. Úgyhogy felfogadtam a régió legjobb madarászguide-ját és vele jártuk a terepet néhány napig, majd elmagyarázta, hogy melyik területeken mozoghatok nyugodtan egyedül és merre ne menjek. Utólag mondhatom, hogy habár jóval megdobta a költségvetésem, mégis nagyon jól jártam, hogy így alakult. Balmes fantasztikus guide és ahhoz képest, amennyibe egy guide szokott kerülni, még kifejezetten olcsó is. További előnye, hogy míg egy guide általában 8 órát vállal, Balmes nem vacakolt, napi 12-15 órákat toltuk a madarászást, minimális szünetekkel. Nem csak madarászoknak ajánlom, hanem bárkinek, aki kicsit szeretne megismerkedni az esőerdei élővilággal. Nem csak a madarakat vágja, hanem a többi élőlénycsoportot is és nagyon jó szeme van, mindent észrevesz.