Egyedül utazom és a bankszámlám sem végtelen, úgyhogy autóbérlés helyett a tömegközlekedést veszem igénybe. Nem élek Costa Ricában, de az itt töltött idő alatt, ha nem is hétdanos feketeöves nagymester, de minimum egy kéköves szintet szerintem elértem tömegközlekedésben. Costa Ricában a közlekedés elég latinos. Megvannak a sajátosságai, amiken azért első ránézésre nehéz kiigazodni, úgyhogy íme egy kis segítség.

Vonat

Costa Ricában van vonat, de úgyse odamegy, ahova te szeretnél, úgyhogy mindegy is.

Busz

Röviden: olcsó, sok jár, és szinte mindenhova el lehet jutni busszal. Cserébe meglehetősen lassú, mert a buszok többsége minden bokornál megáll. A rendszer egy-két fokkal bonyolultabb, mint máshol.

Hosszabban: Meglehetősen olcsó és jó a buszközlekedés. Nagyon sok járat van, egész sűrűn. Szinte mindenhova vagy legalábbis minden hely közelébe el lehet jutni busszal. Cserébe viszont, hát, a buszközlekedésnek van egy-két sajátossága Costa Ricában. Például a buszmegállók. Nem jelölnek minden buszmegállót. Vannak olyanok, amikről csak a helyiektől tudhatjuk meg, hogy léteznek. Például az étteremmel szemben lévő kilóméterkő vagy a két kilométerre lévő bekötőút, stb. Ha valaki buszmegállót keres, érdemes megkérdezni valakitől a környéken, hogy hol van, mert ha jellegzetes buszmegállókat keresi valaki, lehet, hogy nem talál. Pedig fontos megtalálni, mert a megállón kívül nem áll meg a busz, csak leszálláshoz. Ha már megvan a buszmegálló, még akkor sincs sínen minden. Menetrenddel nem találkoztam buszmegállóban, de még olyat se láttam, hogy ki lenne írva, hogy milyen járatok állnak meg. A buszokon általában van felirat, de az nagyon sokszor nem fed át az uticéllal. Lehet a kiindulási hely vagy egy útközbeni megálló, de az is lehet, hogy csak kintfelejtődött régebbről. A megoldás ilyenkor is: le kell inteni a buszt és kérdezni kell. Jó hír, hogy akárcsak a helyiek általában, a buszvezetők is nagyon segítőkészek. Szerencsére már létezik néhány applikáció, amik megpróbálnak rendet teremteni a káoszban. Sokat segítségek, de közel sem tökéletesek.

A távolsági buszoknál még tovább bonyolódik a helyzet. Egy adott uticélra több cég is üzemeltet járatokat. Sok helytől eltérően Costa Ricában a különböző cégek nem feltétlenül tömörülnek egy terminálon, itt a nagyobb városokban mindegyik cégnek megvan a saját terminálja, a többi cég állomáshelyeitől néha egészen messze. A különböző cégek ráadásul eltérő üzletpolitikát folytatnak. Van ahol előre kell venni a jegyet a pénztárban, van ahol a buszsofőrnél, van ahol helyjegyet is adnak és szigorúan csak annyit ahány szék van. Más esetekben egyszerűen nincs olyan létszám, aminél már azt mondják, hogy tele a busz. Gyakran előfordul, hogy a teljes útra meg kell venni a jegyet, függetlenül attól, hogy milyen távolságra mész. További jellegzetesség, hogy a távolsági buszok többsége is minden megállóban megáll, ahol várakozik valaki, emiatt meglepően hosszúra nyúlhatnak egészen kistávolságú utazások is.

Shuttle

Vannak cégek, amik kisbuszokat indítanak városok között. Néha lehet neten is foglalni rájuk helyet. Valószínűleg gyorsabbak, mint a sima buszok, de nem próbáltam őket, mert aránytalanul drágábbak.

Taxi

A taxi Pesthez képest nagyon olcsó és jó sok is van belőlük. Nem láttam olyat, hogy óra alapján számolták volna a viteldíjat, inkább hasraütés meg szimpátia alapján mehet a dolog. Legalábbis volt olyan, hogy egy jó hangulatú beszélgetés után háromezer helyipénzt fizettem, míg ugyanazért a távért egy csendesebb út után négyezret. Lehet, hogy az előre alkudozás is működik.

Zugtaxi

Ha egy kocsmában kérjük meg pultost, hogy hívjon nekünk taxit, akkor kisebb városokban könnyen előfordulhat, hogy nem hivatalos taxi érkezik, hanem a pultos egy ismerőse. Mivel a zugtaxizás illegális, kerülik a rendőröket. Egyszer, amikor beültem egy ilyenbe és indulás után nem sokkal megálltunk egy néptelen sikátorban, kicsit megijedtem, hogy most jön a veseelrablós rész, de szerencsére csak azért álltunk meg, hogy a sofőr a környék többi zugtaxisával közös whatsappcsoportban kiderÍtetse a jardok aktuális elhelyezkedését a környéken.

Uber

A taxizás olcsó, a zugtaxizás még olcsóbb, de Costa Ricában jelen van a még ezeknél is olcsóbb Uber is. Csak ahhoz kell internet.

Stoppolás

Mivel az egyéb eszközök olcsók és jók, csak nagyon kevésszer adtam stoppolásra a fejem. Sajnos egyszer sem jártam sikerrel, úgyhogy az a benyomásom, hogy nem igazán népszerű a helyzetváltoztatás ezen formája. Az is lehet, hogy csak nem volt szerencsém és azért valamilyen szinten működhet, de az biztos, hogy nem annyira jól, mint például Chilében.

Aki Costa Ricába megy – még ha nem is madarász – egészen biztosan szakít időt az esőerdők megismerésére. Az ország erről sokkal híresebb, mint az amúgy fantasztikus tengerpartjairól, amiből kettő jó hosszú is van (Csendes-óceán és a Karib-tenger). Az országimázs is az élővilágra ment rá, már a reptéren is főleg tukánok és lajhárok fotói virítanak a falakon, nem pedig hotelek és mindenféle gyönyörű korallhomokos tengerpartok. Tippre aki idejön, az biztosan akarja látni az élővilágot is, úgyhogy bejöhetett nekik ez a stratégia. Az is jó dolog, hogy nagyon vigyáznak a természetre és még van is bőven mire vigyázni. Nem úgy, mint más helyeken, például néhány afrikai országban, ahol az ország mindössze néhány százalékát kitevő nemzeti parkokban maradt meg az eredeti élővilág és sehol máshol nem. Nem, Costa Ricában a nemzeti parkokon kívül is hatalmas területen burjánzanak eredeti esőerdők.

Costa Ricában nem csak a nemzeti parkokban és az állami fenntartású helyeken lehet megnézni a természetet. Leleményes emberek rájöttek, hogy a turistákat érdekli az élővilág, úgyhogy nagyon sokan közülük megvásároltak egy nagyobb darab természetes élőhelyet és ahelyett, hogy letarolták volna és olajpálmákkal ültették volna be, kialakítottak rajtuk néhány ösvényt, felhúztak egy szálláshelyet és ezt árulják a turistáknak jó pénzért. Ezek magánrezervátumok, de hívjuk ezeket az egyszerűség kedvéért simán lodge-oknak. Szinte mindegyikben vannak idegenvezetők, akik szakértőként mutogatják meg a vendégeknek az érdekességeket. Costa Rica tele van ilyen helyekkel és nagyon izgalmas dolgokat lehet látni. Érdekes esőerdei növények, színes virágok, gigantikus fák, rengeteg féle színes madár, levélvágó hangyák, gyönyörű pillangók, majmok, lajhárok és még sorolhatnám.

Ha az ember ilyeneket akar látni, akkor akár túraszervező irodán keresztül (drágább), de akár maszekban is ki tud nézni egy nemzeti parkot vagy lodge-ot. Érdemes lehet vezetett túrához csatlakozni vagy idegenvezetőt (guide-ot) fogadni, mert ők nagyon képben vannak az adott hely látnivalóival, de magányosan kószálva is rengeteg érdekességet lehet látni. A helyek többségén mindkét opcióra van lehetőség.

Az ország fekvése és domborzata miatt esőerdőből többféle van. Vannak például síkvidéki esőerdők meg köderdők különböző magasságokban. A szakemberek biztos megköveznének, hogy ilyet leírok, de a hagyományos esőerdők a síkabb, alacsonyabb vidékeken találhatóak. Ezekben az esőerdőkben élnek azok az állatok, amikről az általános suliban tanultunk biosz órán. Ezeknek az állatoknak nagy része veszélyes, például néhány pók mag kígyó. Ezelőtt egyszer voltam rendes esőerdőben és ott azért gyakran futottam bele félelmetes kinézetű hatalmas pókokba és valószínűleg tényleg veszélyes kígyókba. Ez ijesztően hangzik, de Costa Ricában elég sokat kolbászoltam az esőerdőben és nem nagyon találkoztam veszélyesnek tűnő állattal. Az is igaz, hogy ahol Costa Ricában jártam, mindenhol nagyon prímán kiépített ösvények voltak, ahol nem is nagyon lehet véletlen kontaktálni veszélyes állatokkal. Kígyóból is csak egyet láttam és az se volt veszélyes. Azért nem árt vigyázni, habár én nem találkoztam velük, bőven vannak veszélyes állatok, főleg a kígyóknál kell észnél lenni.

A síkvidéki esőerdőben több nemzeti parkban és magánrezervátumban jártam. Nekem a legjobb a La Selva Biological Station nevű magánrezervátum volt. Ha valaki ott száll meg, akkor egy ingyenes vezetett túra is jár neki, ráadásul vezető nélkül is kóricálhat a nagyon jól kiépített ösvényeken. A külsősök csak vezetővel mászkálhatnak. La Selva tulajdonképpen egy kutatóállomás, ahol rájöttek, hogy turizmusból tudják fedezni a költségeiket, úgyhogy kiépítették az ehhez szükséges infrastruktúrát, a kutatók pedig harmonikusan megférnek a természet iránt érdeklődő turistákkal. A természet meg egyszerűen hihetetlen. Elsősorban a madarászok között népszerű a hely, mert madarakból különösen jó a felhozatal, de nagyon sok nem madarász is felkeresi La Selvát. Például az én ingyenes vezetett túrámon egyedül voltam madarász, a többieket a majmok és lajhárok érdekelték. Legalábbis a purple-throated fruitcrow-ra - ami egy nagyon jó faj - közel se pörögtek rá annyira, mint én, de így volt ez a snowy cotingával és nagyjából az összes többi madárfajjal is. Szerencsére a guide is madarász volt, úgyhogy a túra nagy részén főleg a madarakat kergettük a többiek bánatára, de láttunk nyílméregbékát, lajhárt és majmokat is, úgyhogy a többiek is elégedetten távoztak. Luis, a guide szerint a látogatók legnagyobb része tukánt és lajhárt szeretne látni. Be kell vallani, hogy tukánt és lajhárt látni az esőerdőben azért nem olyan hihetetlen kihívás. Azoknak, akik főleg ezek iránt érdeklődnek és a purple-throated fruitcrow meg a snowy cotinga teljesen hidegen hagyja őket, lehet, hogy érdemes megfontolni, hogy ne az amúgy nem túl olcsó, de szuper madaras helyre menjenek, tukánt és lajhárt egész sok helyen lehet látni.

Érkezés után pár napot madarásztam, de aztán egy apró tengerparti falucska, Dominical felé vettem az irányt. Van egy nagyon jó barátom, aki bő féléve szedte a sátorfáját és Budapestről Costa Rica Csendes-óceáni partjára tette át a székhelyét. Őt jöttem meglátogatni. Mióta elköltözött néha beszélgetünk is és nagyon jókat mesélt, amitől még jobban kedvem lett arrajárni.

Dominical egy kábé háromutcás falu közvetlenül az óceánparton. Teljesen a turizmusra és a szörfösökre épül. Helyiből viszonylag kevés van, még a melósok nagyrésze is külföldről érkezett életművész. A strand sötétebb, barnás homokos. Közvetlen mellette a sétányon végig árusok, akiktől a strandokon szokásos gagyik mellett mindenféle saját készítésű cuccot, valamint néhány leleményes helyi által helyben, a pult mögé rögtönzött konyhában elkészített ételeket lehet vásárolni. Közvetlen a piac mellett vannak a szörfiskolák, köztük, valamint a strandon teljesen szétszórva pedig a vadkempingezők sátrai és autói. Ha valaki nem akar fizetni a szállásért és van sátra, akkor itt akár a parton is felverheti a sátrát.

Maga a falucska teljesen barátságos, a Costa Ricában szinte mindenhol jelenlévő magas szögesdrótoknak alig van nyoma. Szinte minden ház szállás, bolt, túraügynökség vagy vendéglátóhely. A település méretéhez képest meglepően széles skálán mozog a szolgáltatások színvonala, a legcsóróbb utazóktól a komolyabb luxust keresőkig mindenki talál számára megfelelőt. Ottvannak például az esténként a kétes eredetű utcán grillezett csirkehúst bagóért áruló helyiek, de olyan komplexum is van, a Fuego, ami bármelyik nyugati város legelitebb kerületében is megállná a helyét. Mindehhez társul a 30 fok körüli átlaghőmérséklet, a trópusi klímára jellemző burjánzó növényzet, tukánokkal és kolibrikkel galambok helyett. Szóval ideális célpont kikapcsolódásra, teljesen más, mint az all inclusive szállodarengetegek. Aki pedig nem éri be a stranddal, a búvárkodástól a bálnanézésen át az esőerdőbe vezetett túrákig sok egyéb programot találhat.

Nem teljesen véletlenül pont akkor érkeztem, amikor a szomszédban tartották az Envision fesztivált. Nemzektözi viszonylatban kicsike a maga nyolcezres létszámával, ami kábé a miskolci kocsonyafesztivál látogatószámával vetekszik, de helyben hatalmasnak számít. A fesztivál a természetközeliségről szól, elsősorban hippiknek. Ennek megfelelően minden megtelt hippikkel. Na nem olyan hippikkel, mint amilyeneket otthon például a Csarnoknegyedben vagy a Gólya környékén lehet látni bringázni derékig érő bő farmerben, túlságosan bő pulcsiban, minimum negyven éves táskával és valami nagyon furcsa sapkával a fejükön. Nem, az itteni hippik másmilyen hippik. A szóbeszéd szerint ők első osztályon repülnek ide fesztiválozni, hogy egy hétig világotmentsenek, aztán hazarepülnek első osztályon. Szerintem ez azért erős túlzás, de tényleg teljesen mások, mint otthon a nyolcban. Habár a fesztivál Uvitában volt, a szomszédban, Domical is megtelt velük. Valóságos hippiparadicsommá változott a hely. Hippik a hostelben, a boltban, a kajáldában, meg úgy általában mindenhol. Tök jó, egyedi hangulatú dolog. Ráadásul a fesztivál afterpartija is Domicalban volt (persze nem csak hippiknek), ami bőven a várakozásaim felett sikerült. 

Lassan három éve, hogy visszajöttem egy hosszabb dél-amerikai útról. Akkor azt írtam, hogy ennek a blognak is vége. Legalábbis egy időre.

A hazaérkezésem óta eltelt években jártam erre-arra, például Kaliforniában vagy görög buliszigeten. Most megint Latin-Amerika lett az úticél különböző okokból és néhány itt töltött nap után megint leesett, hogy ez az én helyem. Habár nem voltam rengeteg másik helyen, de Latin-Amerika nekem egyelőre elég. Ha rajtam múlik akkor mindig ide fog szólni a repjegyem amikor messzebbre indulok.

Lett egy tök jó munkahelyem. Nagyon romantikus és menő lenne otthagyni, azt megint nekiindulni hosszabb időre, de túl jó ahhoz, hogy így tegyek. Úgyhogy egyelőre maradnak a hosszabb vakációk. Három hétnél rövidebb időre elindulni nem sok értelme, csak az akklimatizálódás legalább egy hétig tart. Sebaj, szép lassan így is be lehet járni a helyeket és mivel ez egy hosszútávú terv, gondolva a nyugdíjas évekre és hogy legyen miről mesélni az unokáknak, ezt a blogdolgot is bővitgetem. Nem folyamatosan, de időről időre. Első állomás Costa Rica.

Már bő egy hete annak, hogy egy, a hostelben megismert, szörnyű kiejtéssel beszélő angol sráccal sörözve Buenos Aires repterén búcsút vettem Dél-Amerikától, aztán huszonpár órás utazást követően megérkeztem a havas pesti tavaszba. Előtte öt hónapot töltöttem Argentína, Chile és Uruguay útjait járva, a Tűzföldtől az észak-argentin esőerdőkig, elsősorban madarakat hajkurászva, de jutott idő bőven a látnivalókra és a latin életérzésre is. Ezzel a cikkel ez a blog is véget ér.

Hogy jó volt-e öt hónapig egyedül csavarogni Dél-Amerika déli részén? Nem nagyon tudom leírni, hogy mennyire jó volt. A latinok legalább annyit tettek hozzá az élményekhez, mint a messzeföldön híres fantasztikus helyek és élővilág. A hihetetlenebbnél hihetetlenebb helyeken bóklászva néha olyan szabadsággal szembesültem, amivel korábban még erazmuszos és egyéb rövidebb utazásaimon sem találkoztam. Egyetlen dolgot bánok, mégpedig hogy nem pár évvel korábban indultam el. Lehet még mindig ott lennék. De további csöpögés meg nagy szavak helyett jöjjön inkább néhány félig-meddig komolyan vehető jótanács Dél-Amerika déli részéhez.

Nyomjad spanyolul: az angollal is el lehet boldogulni, de spanyollal azért lényegesen egyszerűbb és egyéb előnyei is vannak. Ha legalább egy erős középfokon beszélsz, akkor egészen biztosan rengeteg ultrazsír dologba fognak belerángatni a helyiek és a majdnem helyi utazók. Legalábbis a legfankibb dolgok a legtöbbször a latinok miatt történtek velem, meg a barátkozást is nagyon megkönnyítette, hogy tudok spanyolul. Csak egy példa. Mendozába a külföldiek többsége azért megy, hogy hegyet másszon az Andokban, ami miatt a hostelek televannak jóképű, kisportolt testű hegymászókkal. Gondoltam, hogy nem nagyon rúgok majd labdába a szilveszteri buliban ennyi Adonis között, de egyből én lettem a legnépszerűbb a helyieknél, amikor kiderült, hogy a külföldiek közül egyedül én tolom spanyolul.

Kempingezz ha lehet: a hosteleknek is van egy szuper hangulata, meg sok hostelben összeverődnek az utazók és együtt mennek bele az éjszakába vagy csinálnak mindenféle dolgokat, esetleg magában a hostelben tart hajnalig a buli. Ez Dél-Amerikában kiemelten igaz a hostelekre, de a kempingek hangulata egyszerűen fergeteges. Például Puerto Iguazuban is gyakorlatilag mindent közösen csináltunk a kemping főleg latin lakóival. Közösen derítettük fel a környék látnivalóit, együtt főztünk minden este, természetesen az esti programra sem váltunk külön. Mint valami kis család, minden ami a tied az a többieké is, de fordítva is így van. Tudom, hogy mindenhol megvan valamilyen szinten ez a jelenség, de nemcsak Puerto Iguazuban, hanem egész Dél-Amerikában annyira magától értetődőnek vette mindenki, mintha törvénybe lenne iktatva vagy legalábbis benne lenne a kempingek szabályzatában.

Haverkodj a helyiekkel: a hátizsákosok is nagyon érdekes meg izgalmas emberek általában, de a világ bármelyik részén lehet találkozni velük, és a nemzetközi utazóközösség általában mindenhol nagyjából ugyanolyan. Latinok viszont nem meglepő módon sokkal nagyobb számban vannak Latin-Amerikában, mint a világ egyéb részein és ők a messzeföldön híres kedvességen, lazaságon és nyitottságon kívül a hely- és a helyi szokások ismeretével is bírnak. Ha velük spanolsz össze, akkor nem csak máshol nehezen fellelhető nagyon hasznos infókat szerezhetsz, de tuti eljutsz olyan helyekre, amik kimaradtak a lonely planetből. Az már csak hab a tortán, hogy a latin életérzés és kultúra (amennyiben az éjszakai életet is a kultúra részének tekintjük, akkor meg főleg) megismeréséhez is a lehető legjobb idegenvezetők a helyi arcok. Például az El Chalténben töltött napok is a kempingben megismert argentin arcok miatt sikerültek annyira feledhetetlenre, kis túlzással a lenyűgöző patagóniai panoráma szinte csak ráadás volt.

Engedd lejjebb a higiéniával szemben támasztott elvárásaidat: ha kevés zséd van utazgatni, akkor szükségszerűen a legolcsóbb szállásokon fogsz megszállni. A legolcsóbb szállásokon (néha máshol is) viszont általában nincs meg a higiéniának az a minimumszintje, ami mondjuk Európában kell ahhoz, hogy ne zárják be, dózerolják le és hintsék be szóval a szálláshelyet, ha nem teljesíti. Menekülés vagy kiakadás helyett sokkal jobb elengedni a dolgokat és élvezni a helyet, ha már messziről látszik a helyről, hogy a dzsuva ellenére jó hangulata lehet. Valamiért úgy alakult, hogy általában a legretkesebb szállásaimon volt a legjobb a társaság és a hangulat. Például a legautentikusabb Buenos Aires-i éjszakámmá avanzsáló külvárosi ska fesztiválra egészen biztosan nem jutottam volna el, ha elmenekülök amiatt, hogy néha jópár óráig nincs víz a hostelben.

Tanulj meg zenélni, lehetőleg gitározni: az a benyomásom, hogy Dél-Amerikában a suliban főtárgy lehet a gitározás, mert szinte mindenki tud. És nem olyan szinten, mint azok, akik itthon a tábortűz mellett egy akkordot tudnak lefogni, aztán ugyanazt a két dalt ismételgetve próbálnak a társaság közepévé válni. Nem, a latinok általában nagyon jól tolják. Gitárt nem kell vinni, úgyis lesz valakinél. Sőt, a szálláshelyek jórészében fontosabb alapfelszerelésnek számít, mint mondjuk a mosogatószivacs vagy a vécékefe.

Ne spórolj a pián: ez most furcsán hangzik, de a középsulis gólyatáborokhoz hasonlóan nagyon megkönnyíti a barátkozást ha van egy üveg borod vagy töményed vagy valami, amit körbe tudsz kínálni este. Sőt, tapasztalatom szerint jobb házipálinkával egész komoly népszerűségre is szert lehet tenni, például egy csapat brazil mérnök körében.

Írj blogot: szerintem három nagy előnye van a blogolásnak. 1: már most is tök jó visszanéznem meg olvasgatnom így egyben, hogy mi volt, gondolom ez csak jobb lesz később. 2: egy blogban meg lehet mutatni, hogy mi a pálya a messzi délen anélkül, hogy a facebookot elárasztanám fotókkal meg sokaknak unalmas történetekkel. Akiket tényleg érdekel, azok a blogot is meg tudják nézni, nem kell boldog-boldogtalannak az arcába vágni, hogy mennyire jó nekem. További előnye, hogy nem kell mindenkinek leírni külön-külön, hogy épp mi a pálya. 3: Körbejár elmélet. A körbejár elmélet szerint ha valaki cigit tarhál és adsz neki, akkor te is kapni fogsz valakitől, ha épp kifogysz a blázból. Indulás előtt próbáltam összeszedni a lehető legtöbb infót különböző forrásokból, például blogokról. Sok infó elavult már, meg jópár dolog volt amit nagyon jó lett volna tudni indulás előtt, de nem tudtam. Próbáltam néhány ilyen dolgot is leírni, ami nekem hasznomra vált volna, hátha valaki másnak majd segít.

+1: Valparaisoval baromira vigyázz! Már sokat áradoztam Valparaisoról, ami egyértelműen a legkirályabb város volt nekem, ahol jártam az öt hónap alatt. Lehet, hogy elfogult vagyok, de nemcsak én. Egyszer például egy uruguayi strandon egy bárban odaültem egy hátizsákos lányhoz. Először csak unottan válaszolgatott, már unta, hogy minden hülyegyerek odamegy hozzá és megpróbál dumálgatni vele. Aztán amint felhoztam Valparaisot, felcsillant a szeme és teljesen megváltozott a beszélgetés hangulata. Már nem egy újabb hülyének tekintett, hanem örült, hogy valaki olyannak mesélheti el az élményeit, akinek van valami fogalma arról, amikről épp beszélt. És közel sem ő volt az egyetlen, akiből sugárzott, hogy brutáljó élményei lehettek Valpoban. Szóval Valparaisoval baromira vigyázz, mert előfordulhat, hogy rabulejt és sokkal tovább maradsz, mint tervezted. Nagyon sokakkal megesett már ez. Én is majdnem ottragadtam hosszabb időre. Az egyetlen hely volt az utamon, ahol nagyon komolyan elgondolkodtam, hogy maradni kéne és belevágni valami bizniszbe. Aztán sikerült olyan szituációba manőverezni magamat, hogy jobbnak láttam továbbindulni.

és végül egy giccses naplementefotó: