Uruguay-t régen úgy emlegették, hogy Dél-Amerika Svájca, és állítólag még most gyakran mondogatják, teljes joggal. Nagyon gyakran rácsodálkoztam Montevideóban, hogy mennyire rendezett város, hogy milyen szép és rendben tartott parkok választják el az olyan pálmafás sugárutakat, amilyenekre bárhol büszkék lennének a világon. A városnak van egy nagyon hosszú tengerpartja felszerelt és tiszta strandokkal és egy, a part teljes hosszán végigfutó menő sétánnyal. Azok az épületek, amik miatt kiérdemelte Uruguay a Dél-Amerika Svájca címet még megvannak és kiegészültek jónéhány újdonsággal is. Szóval a város nagyobbik része nagyon rendben van.
Szokásosan hitvány minőségű képek
Montevideo érdekes hely, az elmúlt hónapok alatt sehol sem éreztem magam annyira biztonságban, mint általában Montevideóban, de néha olyan helyeken is át kellett haladnom, ahol jobban kapkodtam a lábam, amikor keresztülhaladtam, mint eddig bárhol Dél-Amerikában. Mondjuk a helyiek szerint értelmetlenül aggódtam, mert a bokáig érő szemétben a padkán grillező félmeztelen széttetovált baseball sapis fukszos srácok ijesztőnek tűnhetnek, de valójában nem ártanak senkinek. Az is igaz, hogy az ilyen helyek erős kisebbségben vannak a tiszta és szép helyekhez képest és el lehet kerülni őket, de azért vannak ilyenek is. Mondjuk Pesten is vannak olyan részek bőven, ahova azért nem szívesen vinnék turistákat.
Uruguayról, így Montevideóról is két dolgot tudtam mielőtt ideérkeztem. Najó, több dolgot tudtam, de két dolgot hallottam szinte folyamatosan, ha Uruguayra terelődött a szó, mégpedig hogy mindenki matézik és hogy legális a fű. És tényleg talán ez a két dolog tűnik fel a leginkább (Argentínában is sokan matéznak, de nem mindenki és nem folyamatosan). Egyszer végigszámoltam a tengerparti sétányon, a ramblán, és az emberek ~80%-a matézott. Az öt perces mintavételem alatt csak egyszer éreztem fűszagot. Habár a mintavételi időszakon kívül, és csak egyszer, de láttam ránézésre hatvan körüli nagymamit is füvezni. A barátnőivel ült egy padon a tengerparti sétányon, természetesen matéztak, miközben egyikük szívta a spanglit. És ez a kis nagymami csoport meg is testesítette azt az életérzést, ami sugárzik Montevideóból. Távolról látszik, hogy baromi jól érzik magukat és nem idegeskednek semmin, csak élvezik az életet. Mondjuk egy olyan városban, mint Montevideo, nem is nehéz. Minden zöldfelület (nagyon sok a zöldfelület) megtelik délutánonként emberekkel, fiatalokkal, öregekkel, családokkal, hozzák a maté szettjüket, aztán olvasgatnak, beszélgetnek, sportolnak, zenélgetnek meg ilyenek. Az a benyomásom, hogy az egész város kivonul délutánonként a közterületekre. Ha nem mennek el a parkig, akkor csak a ház elé rakják ki a kempingszékeket és a platánfák árnyékában szürcsölik a matét, miközben nézik az utca eseményeit vagy cimbiznek a szomszédokkal. Vagy ha nincs kempingszék, - ahogy a szállásadóim is majdnem minden délután - egy párnára vagy csak simán a kőre ülnek a ház elé sakkozni vagy gitározgatni, néha egészen hajnalig.
És akkor nem is írtam még a rengeteg múzeumról és kiállításról, vagy arról, hogy Montevideo egy nagyon szabad város, például nem tilos az utcán inni. Érdekes, hogy füvezni és inni is szabad az utcán, mégsem süllyedt teljes káoszba Montevideo, hanem megmaradt egy nagyon kellemes városnak. Valamit nagyon jól csinálnak.
