A kis körutazásom során vannak dolgok, amikkel egyáltalán nincs szerencsém. Ilyen például a buszozás. Csomószor ráfaragtam már a buszozásra. Nem jött, késett (nem pár percet, hanem sok órát), lerobbant, két nappal tovább kellett maradnom egy helyen, mert nem járt a busz, bunkók voltak (bár a dél-amerikai buszsofőrök valamiért általában bunkók), meg ilyenek. Viszont vannak olyan dolgok, amikkel az esetek többségében hatalmas mákom volt. Ilyen például a szálláskérdés. Nagyon sok szuper élményemet köszönhetem annak, hogy jó szállásra sodort a szél. Belegondolva sokkal jobb, hogy a buszozással van balszerencsém és nem a szállásokkal, mint fordítva.

Puerto Iguazuban is sikerült egy baromi király kempingben kikötnöm teljesen véletlenül. Az esőerdő egyik megmaradt foltjába települt. Már sátorállítás közben is két olyan madárfajt láttam, amiket addig nem. Habár van néhány furcsa háziszabály, de ezek ellenére nagyon laza és hangulatos. További királyság a helyen, hogy ugyanúgy, mint Patagóniában, hétvégén itt is összeverődnek esténként a kemping lakói, és együtt megyünk be a főtérre bandázni, a többi hasonló társaság közé. Ha nincs is akkora arconpörgés meg elhajlás, mint mondjuk Valparaisoban vagy Santiagoban volt, azért néhány estéig nagyon király ez a lazulás.

További előnye a helynek, hogy végre megismerhettem az empanada biznisz kulisszatitkait, mert a kemping a város empanada bizniszének fellegvára. Az empanada egy félkör alakú, mindenféle finomsággal, például sajttal, hússal, zöldségekkel, hallal, vagy bármivel töltött sütött vagy rántott tészta. Egész Latin-Amerikában nagyon népszerű, és emellett ha nem is fitness, de nagyon király és laktató streetfood. Kár, hogy Európába nem tört be, pedig szerintem jó alternatíva lehetne például a pesti éjszakában a gyros mellett. (Nem is rossz ötlet, lehet otthon belevágok az empanada bizniszbe.) Az empanadát éttermekben is lehet kapni, de főleg az utcán árulják kis standokról, vagy sétáló árusok tálcákról, kosárból, esetleg lavorból. Szerintem mindenféle szószokkal az igazi, de Argentínában szószok nélkül terjedt el és furcsán néznek azokra, akik szószokkal eszik. Ez ilyen helyi „tegyünk-e a pizzára ketchupöt vagy ne, mert az szentségtörés” jellegű kérdéskör lehet.

Szóval a Puerto Iguazu-i éjszakában a jelenleg az utcán empanadát áruló arcok mindegyike (!) a Modista kempingben lakó utazó vagy életművész. Az életművészt most úgy értem, hogy ideköltöztek Puerto Iguazuba néhány hónapja, aztán empanadák árulásából szereznek lóvét és amúgy elvannak, mint hal a vízben. Nagyon vicces, amikor délután beindul az empanada-készítés és az esőerdőben felállított kis fedett közösségi térben egy egész kis manufaktúra kezd el empanadát hajtogatni. Aztán az est beköszöntével elindulnak a városka központjába árulni a frissensült empanadákat a turistáknak. Hatalmas előny, hogy amikor túllövik a srácok a mennyiséget, és nem tudják eladni az összeset, mi, a kemping lakói anyagáron vásárolhatjuk fel a megmaradt készletet.

Készül az esti áru

Annyira jó biznisz ez az empanada dolog, hogy a hónapok óta ittlakó srácok példáján felbuzdulva az átutazók közül többen is rákaptak az empanada árusításra, úgyhogy mostanában esténként az argentinok mellett osztrák és olasz utazók járják az utcákat különböző ízesítésű empanadákat árulva. A túl sok árus sajnos túlkínálatot eredményez, úgyhogy nem szálltam be az üzletbe sokadikként, már így is néha mínuszosan jönnek vissza a srácok sok maradék miatt. Gondoltam, megvárom, mire eltűnnek a csak átutazó empanada árusok, aztán eljön az én időm és rommá keresem magam a többi turistán. Azonban sajnos a csak átutazó árusokkal együtt a tömeg is eltűnt Puerto Iguazu utcáiról, és a már hónapok óta itt gályázó árusok sem tudják elszórni a készlet felét sem este (legalább mindig jut nekem olcsó vacsi), úgyhogy anyagi megfontolásokból le kellett mondanom az empanada vállalkozásom beindításáról. Sebaj, Budapesten még belevághatok.