Emlékszem még arra a tavaly téli napra, amikor felmerült bennem, hogy el kéne menni pingvineket nézni. Egy igazi szöttyös, nyálkás téli vasárnap délután volt. A néha szemerkélő eső, a szél és a hideg miatt még a gangra se nagyon akaródzott kimenni cigizni, nemhogy ki az utcára. Már vagy három hete nem láttam a napot, a meló is pont húzós volt és kicsit sem stresszmentes. Alapból szörnyű kedvem volt, ráadásul egy kicsit még éreztem a péntek-szombat este utóhatását, kifejezetten veszélyes lett volna a közelembe jönni. Kábé mindent és mindenkit utáltam, mindenből elegem volt. Miután nagy nehezen, kábé ötödik nekifutásra kimásztam az ágyból, a kávé-cigi páros után a filmnézésen kívüli egyetlen tevékenységet választottam, amire ennyi életkedvvel hajlandó voltam: bekapcsoltam a facebookot. Erre az is csak azt nyomta az arcomba, hogy másoknak mennyire jó, én meg csak szívok. Nagyon úgy tűnt, hogy mindenki vidám és csupa egzotikus helyen van. Az egyik ismerős Dubajban van, a másik Floridában, a harmadik Thaiföldön, stb.. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy bakker, ha mindenki csak utazgat meg nyaral, akkor mi a viharért nem megyek el pingvineket nézni ahelyett, hogy minden nap csak szívok? Beletelt egy kis időbe, meg tudom, hogy nem olyan nagy szó elmenni pingvineket nézni, de basszus, PINGVINEK: