Létezik egy biogeográfiai régió, amit úgy hívnak, hogy Chocó. Ez egy speciális (eső)erdő típust takar, hihetetlen biodiverzitással, és rengeteg olyan fajjal, amik csak ezen az élőhelytípuson találhatóak meg. A Csendes-óceán partvidékén, Ecuadortól Panamáig terjed, szerencsére Panamában és Kolumbiában még viszonylag jó állapotban és érintetlenül maradt meg jelentős területen, Ecuadorban szinte teljesen kiirtották. Kolumbia Panamával határos régióját is Chocó-nak hívják. Nem biztos, de szerintem erről a régióról kapta a nevét az élőhelytípus is. 

Bahia Solano a Chocó régióban fekszik a Csendes-óceán partján. Chocó óceánparti településeinek többségéhez hasonlóan masszív érintetlen esőerdő választja el Kolumbia településekkel és utakkal bővebben behálózott részétől. Nem vezet ide út, kizárólag hajón vagy repülőn lehet megközelíteni. Az egyes települések között néha van valami útszerűség, néha nincs, ilyenkor marad a motorcsónak. 

Ennek az elszigeteltségnek hatalmas előnyei vannak. Bármelyik településre menjen az ember, a település határában már ott is az érintetlen természet és nem csak úgy mutatóba egy lekerített rezervátumként, hanem bőven, ameddig a szem ellát. Az meg ahogy a végtelen esőerdő belefut az óceánba, bár nem olyan, mint a fehérhomokos karibi strandok, de lenyűgöző. 

Az itteni elszigetelt településekhez hasonlót sem nagyon láttam még. A településeken ritkaságszámba megy a szilárd útburkolat és nincs túl nagy gazdagság. Habár nagyon egyszerűek, mégis iszonyú feelingesek. Kicsit lepukkantnak tűnnek, de nagyon egyediek. A régiót többségében afro-kolumbiaiak lakják, a kultúrájuk sokat tesz hozzá a chocó-i érzéshez.

Bahia Solano, akárcsak a környékbeli települések fő vonzereje nem az érintetlen esőerdő, és nem is a strandok, hanem a bálnales. A hosszúszárnyú bálnák július-október időszakban keresik fel a partvidéket, hogy világra hozzák a borjaikat. Állítólag a partról is jól láthatóak, de hajóval is meg lehet nézni őket. Bálnalesen kívül a szörfözés az egyik fő vonzerő, de a szabadidő eltöltésére vannak különböző túrák vízesésekhez, barlangokhoz, esőerdőbe. Van teknősmenhely, ahol szabadon lehet engedni a kisteknősöket és egy szuper nemzeti park is akad. Ezen kívül Kolumbiában a sporthorgászok mekkája a környék. Szóval ha épp nincs bálnales, akkor is van mivel elütni itt pár napot. További előnye a helynek, hogy sok ország a Choco régiót a veszélyes, látogatásra nem ajánlott helyek közé sorolja, a turisták által látogatott helyek Bahia Solano és környékén, Mutis néhány kerületének kivételével tökéletesen biztonságosak. 

Évi 6800 mm csapadék esik a régióban. Ugyanennyi csapadék kábé 10 év alatt esik Magyarországon. Mivel elsősorban a madarak érdekelnek, logikusnak tűnt, hogy a bálnákban szegényebb, de szárazabb időszakban, január és március között utazzak Bahia Solano-ba madarakat kergetni.

Gondolom az elszigeteltségből adódóan is, de a környék települései még csak ismerkednek a turizmussal. Hatalmas előnye ennek, hogy nincs tömegturizmus és tényleg nagyon egyedi minden. További előny, hogy mivel mindent hajóval vagy repülővel hoznak, minden picit drágább, de mégsem megy az a gagyi lehúzás, mint sok turistás helyen. Étteremből sincs turistás-nem turistás, kábé mindegyik helyen eszik mindenki. 

Szerintem egyértelműen előnyei vannak, hogy nem robbant be a turizmus Bahia Solanoba, de cserébe érdemes azért jobban felkészülni egy utazásra ide, mint egy adriai nyaralásra. íme egy kisokos Bahia Solanohoz és környékéhez:

• A bankkártya nem jó sehol, csak a kápé működik. Állítólag van egy ATM, de állítólag az is gyakran üres
• Az apály és dagály között kb 3 métert mozog a tenger szintje, nagyon sok minden ehhez alkalmazkodik, érdemes képben lenni, hogy mikor hogy. Sok olyan hely van, ami csak apálykor érhető el gyalog, a sétáknál ezt fontos figyelembe venni, nehogy a dagály valakit csapdába ejtsen és a sziklákon kelljen pár órát ücsörögnie a tűző napon amíg lejjebb megy a vízszint
• A két fő közlekedési eszköz a tuktuk és a csónak. Mindkettő kábé fix áras. Úticéltól függően a csónakok közlekedése is vízszint-függő, vannak helyek, ahova csak naponta pár órás intervallumban tudnak menni. A tuktuk-ok (helyi nevén carrito) vasárnap nem nagyon közlekednek
• Több légitársaságnak vannak járatai Bahia Solanoba és Nuqui-ba. Az indulási időpontok elég változékonyak, érdemes figyelni, hogy nem hozták-e előrébb a gép indulását
• Amolyan ünnepnap féleség a településeken, amikor befutnak a nagyobb hajók az ellátmánnyal, ilyenkor mindenféle izgalmas gyümölcsöt meg ilyeneket hoznak
• Wifi kevés helyen van, de jelenleg a Claro mobilszolgáltató szinte tökéletes mobilnetet épített ki a környéken, úgyhogy érdemes lehet beruházni egy Claro feltöltős kártyára az internetért, különbenis nagyon olcsó
• Már említettem, hogy a környék még csak ismerkedik a turizmussal. Tehát nem kell meglepődni az olyanokon, mint mikor egyszer lefoglaltam egy carritot a hazaútra. A carritot Javi vezette és Javi több cimborája épp az úton lófrált és kiszúrták Javit a carritoval. Bármi kérdés nélkül két pillanat alatt lettünk öten az amúgy 3 személyes tuktukban, persze a fuvart én álltam
• Gyakori látvány, hogy félmeztelen izmos szálkás fickók bukkanak elő hatalmas macsétával a kezükben, de nem kell megijedni, ez teljesen normális. Köszönni kell nekik, amúgyis kábé mindenki köszön mindenkinek ha nincs nagy tömeg az utcán
• Melegvíz nem nagyon van. Nem a pénzen múlik, hanem egyszerűen nincs, bár a trópusokra minek melegvíz
• A szombat az ott is szombat. El Valle-ban például 3 diszkó is van, de egész más a zenei ízlés, mint akár Kolumbia más településein
• Viche: a viche az egy cukornádpálinka féle helyi különlegesség. Elég ütős, de olcsó, úgyhogy óvatosan vele
• Szóval egy szónak is száz a vége, ha valaki megy valamennyi időre Kolumbiába, csapjon rá még egy hetet és ugorjon át Bahia Solano-ba vagy Nuqui-ba, ha amúgy nem volt tervben, nem fogja megbánni

Bármiféle szakmaiságot mellőzve, véleményem szerint a köderdők a hegyekben található esőerdők. A klíma egész más mint a síkvidéken, a hegyekben éjszaka és hajnalban hideg is tud lenni. Nem árt melegebb ruhával készülni a hegyekbe, főleg, hogy a szállásokra nem jellemző a normális fűtés. Kicsivel 3000 méter alatt egyszer úgy keltem fel, hogy 3 fok volt a szobában. A csapadék rendszeres, esős időszakban, ami az év nagyobbik része, szinte folyamatos a zuhé, de a száraz időszak egy-két hónapjában is gyakran elered délutánonként.

Az élővilág teljesen különbözik a síkvédi erdőkétől. Minél magasabbra megyünk, annál kevesebb a faj, az összes egyedszám is lecsökken és a fajok egyre nagyobb hányadának a nevében szerepel, hogy "hegyi".

Az alacsonyabban fekvő esőerdőkbe sokan a lajhárok és a tukánok miatt mennek. Sokakkal beszéltem a magashegyekben és a legtöbben azt mondták, hogy a magasabban fekvő köderdők tukánja és lajhárja, a quetzal, egy gyönyörű színes madár miatt érkeztek azt szeretnék látni. Amikor először ránézésre német nyugdíjasok kérdezték, hogy láttam-e a madarat, visszakérdeztem, hogy melyik madarat, mert hogy több madár is van a hegyekben, de ők természetesen a quetzalra gondoltak. Ezután már tudtam, hogyha valaki csak annyit kérdezett, hogy „láttad?” akkor biztosan a quetzalról lesz szó.

A magashegyi köderdőkben is profi infrastruktúra épült ki a turisták fogadására. Van néhány hely, amik egész ismertek külföldön. Az hírnévnek megkérik az árát, de szerencsére nem muszáj ezekre a drága helyekre menni. Vannak megfizethetőbb szállások, némelyikben könnyebben lehet látni quetzal-t, mint a híres helyeken, de ha véletlen mégse sikerül, akkor a biztos quetzal-os helyre be lehet fizetni úgy is, ha nem ott száll meg valaki. Tipp: quetzal nézésre a leghíresebb helyet Paraiso Quetzal lodge-nak hívják a San Josétól délre lévő hegyekben. Mivel híres, elég drága, de a Paraiso Quetzal lodge árának töredékéért meg lehet szállni a környéken. A bookingon könnyedén lehet találni ilyeneket. Például az Iyoki Ami nevű helyen, ami 2 km-re van a lodge-tól ráadásul nem csak a szállás és a kaja olcsó, hanem a quetzal is a kert végében költ (najó, a kert végéhez nagyon közel) és bejár a kertbe kajálni, úgyhogy sokkal könnyebben lehet itt látni, mint a híres és drága Paraiso Quetzal lodge-ban. Slusszpoén, hogy valószínűleg a természetvonalon komolyabban mozgó arcok is ezt a stratégiát választották, mert egész érdekes kis csapat jött össze a szállásomon. Volt cseh kígyászlány, spanyol kígyász, csomó madarász, Costa Rica egyik legjobb zuzmókutatója, egy madárhangspecialista Spanyolországból, meg ilyenek. Ennyi furcsa biológusféleség ember között nem éppen szokványos, cserébe izgalmas beszélgetések történtek este. Sokkal többet tudok már például a trópusi zúzmókról meg kígyókról, mint előtte, bár előtte semmit se tudtam róluk. A zuzmókutatás is sokkal izgalmasabb lehet, mint elsőre gondoltam.

Bár nincs annyi féle állat, mint a síkvidéken, azért a köderdőkben is akad látnivaló a quetzalon kívül is. Egész sok a kolibri, de egyéb madár is akad. A magassággal a fák mérete lecsökken és a növényzet is teljesen más, mint alacsonyabban. Ott a több tízméter magas fák alá alig jut be fény. Magasan ez nem feltétlen van így és a vegetáció is egészen másféle, olyan köderdős. A gyakori eső és felhőborítás következményeként rengeteg a nedvesség, emiatt mindenhol burjánzik a növényzet.  Zúzmók, mohák, páfrányféleségek minden mennyiségben. Jól néz ki, nekem jobban bejött, mint a síkvidéki erdő, legalábbis látványra. Plusz élmény, hogy a magashegyekben gyakran előfordul, hogy magasabban vagyunk, mint a felhők. A panoráma ilyenkor nagyon szép tud lenni.

Egyedül utazom és a bankszámlám sem végtelen, úgyhogy autóbérlés helyett a tömegközlekedést veszem igénybe. Nem élek Costa Ricában, de az itt töltött idő alatt, ha nem is hétdanos feketeöves nagymester, de minimum egy kéköves szintet szerintem elértem tömegközlekedésben. Costa Ricában a közlekedés elég latinos. Megvannak a sajátosságai, amiken azért első ránézésre nehéz kiigazodni, úgyhogy íme egy kis segítség.

Vonat

Costa Ricában van vonat, de úgyse odamegy, ahova te szeretnél, úgyhogy mindegy is.

Busz

Röviden: olcsó, sok jár, és szinte mindenhova el lehet jutni busszal. Cserébe meglehetősen lassú, mert a buszok többsége minden bokornál megáll. A rendszer egy-két fokkal bonyolultabb, mint máshol.

Hosszabban: Meglehetősen olcsó és jó a buszközlekedés. Nagyon sok járat van, egész sűrűn. Szinte mindenhova vagy legalábbis minden hely közelébe el lehet jutni busszal. Cserébe viszont, hát, a buszközlekedésnek van egy-két sajátossága Costa Ricában. Például a buszmegállók. Nem jelölnek minden buszmegállót. Vannak olyanok, amikről csak a helyiektől tudhatjuk meg, hogy léteznek. Például az étteremmel szemben lévő kilóméterkő vagy a két kilométerre lévő bekötőút, stb. Ha valaki buszmegállót keres, érdemes megkérdezni valakitől a környéken, hogy hol van, mert ha jellegzetes buszmegállókat keresi valaki, lehet, hogy nem talál. Pedig fontos megtalálni, mert a megállón kívül nem áll meg a busz, csak leszálláshoz. Ha már megvan a buszmegálló, még akkor sincs sínen minden. Menetrenddel nem találkoztam buszmegállóban, de még olyat se láttam, hogy ki lenne írva, hogy milyen járatok állnak meg. A buszokon általában van felirat, de az nagyon sokszor nem fed át az uticéllal. Lehet a kiindulási hely vagy egy útközbeni megálló, de az is lehet, hogy csak kintfelejtődött régebbről. A megoldás ilyenkor is: le kell inteni a buszt és kérdezni kell. Jó hír, hogy akárcsak a helyiek általában, a buszvezetők is nagyon segítőkészek. Szerencsére már létezik néhány applikáció, amik megpróbálnak rendet teremteni a káoszban. Sokat segítségek, de közel sem tökéletesek.

A távolsági buszoknál még tovább bonyolódik a helyzet. Egy adott uticélra több cég is üzemeltet járatokat. Sok helytől eltérően Costa Ricában a különböző cégek nem feltétlenül tömörülnek egy terminálon, itt a nagyobb városokban mindegyik cégnek megvan a saját terminálja, a többi cég állomáshelyeitől néha egészen messze. A különböző cégek ráadásul eltérő üzletpolitikát folytatnak. Van ahol előre kell venni a jegyet a pénztárban, van ahol a buszsofőrnél, van ahol helyjegyet is adnak és szigorúan csak annyit ahány szék van. Más esetekben egyszerűen nincs olyan létszám, aminél már azt mondják, hogy tele a busz. Gyakran előfordul, hogy a teljes útra meg kell venni a jegyet, függetlenül attól, hogy milyen távolságra mész. További jellegzetesség, hogy a távolsági buszok többsége is minden megállóban megáll, ahol várakozik valaki, emiatt meglepően hosszúra nyúlhatnak egészen kistávolságú utazások is.

Shuttle

Vannak cégek, amik kisbuszokat indítanak városok között. Néha lehet neten is foglalni rájuk helyet. Valószínűleg gyorsabbak, mint a sima buszok, de nem próbáltam őket, mert aránytalanul drágábbak.

Taxi

A taxi Pesthez képest nagyon olcsó és jó sok is van belőlük. Nem láttam olyat, hogy óra alapján számolták volna a viteldíjat, inkább hasraütés meg szimpátia alapján mehet a dolog. Legalábbis volt olyan, hogy egy jó hangulatú beszélgetés után háromezer helyipénzt fizettem, míg ugyanazért a távért egy csendesebb út után négyezret. Lehet, hogy az előre alkudozás is működik.

Zugtaxi

Ha egy kocsmában kérjük meg pultost, hogy hívjon nekünk taxit, akkor kisebb városokban könnyen előfordulhat, hogy nem hivatalos taxi érkezik, hanem a pultos egy ismerőse. Mivel a zugtaxizás illegális, kerülik a rendőröket. Egyszer, amikor beültem egy ilyenbe és indulás után nem sokkal megálltunk egy néptelen sikátorban, kicsit megijedtem, hogy most jön a veseelrablós rész, de szerencsére csak azért álltunk meg, hogy a sofőr a környék többi zugtaxisával közös whatsappcsoportban kiderÍtetse a jardok aktuális elhelyezkedését a környéken.

Uber

A taxizás olcsó, a zugtaxizás még olcsóbb, de Costa Ricában jelen van a még ezeknél is olcsóbb Uber is. Csak ahhoz kell internet.

Stoppolás

Mivel az egyéb eszközök olcsók és jók, csak nagyon kevésszer adtam stoppolásra a fejem. Sajnos egyszer sem jártam sikerrel, úgyhogy az a benyomásom, hogy nem igazán népszerű a helyzetváltoztatás ezen formája. Az is lehet, hogy csak nem volt szerencsém és azért valamilyen szinten működhet, de az biztos, hogy nem annyira jól, mint például Chilében.

Aki Costa Ricába megy – még ha nem is madarász – egészen biztosan szakít időt az esőerdők megismerésére. Az ország erről sokkal híresebb, mint az amúgy fantasztikus tengerpartjairól, amiből kettő jó hosszú is van (Csendes-óceán és a Karib-tenger). Az országimázs is az élővilágra ment rá, már a reptéren is főleg tukánok és lajhárok fotói virítanak a falakon, nem pedig hotelek és mindenféle gyönyörű korallhomokos tengerpartok. Tippre aki idejön, az biztosan akarja látni az élővilágot is, úgyhogy bejöhetett nekik ez a stratégia. Az is jó dolog, hogy nagyon vigyáznak a természetre és még van is bőven mire vigyázni. Nem úgy, mint más helyeken, például néhány afrikai országban, ahol az ország mindössze néhány százalékát kitevő nemzeti parkokban maradt meg az eredeti élővilág és sehol máshol nem. Nem, Costa Ricában a nemzeti parkokon kívül is hatalmas területen burjánzanak eredeti esőerdők.

Costa Ricában nem csak a nemzeti parkokban és az állami fenntartású helyeken lehet megnézni a természetet. Leleményes emberek rájöttek, hogy a turistákat érdekli az élővilág, úgyhogy nagyon sokan közülük megvásároltak egy nagyobb darab természetes élőhelyet és ahelyett, hogy letarolták volna és olajpálmákkal ültették volna be, kialakítottak rajtuk néhány ösvényt, felhúztak egy szálláshelyet és ezt árulják a turistáknak jó pénzért. Ezek magánrezervátumok, de hívjuk ezeket az egyszerűség kedvéért simán lodge-oknak. Szinte mindegyikben vannak idegenvezetők, akik szakértőként mutogatják meg a vendégeknek az érdekességeket. Costa Rica tele van ilyen helyekkel és nagyon izgalmas dolgokat lehet látni. Érdekes esőerdei növények, színes virágok, gigantikus fák, rengeteg féle színes madár, levélvágó hangyák, gyönyörű pillangók, majmok, lajhárok és még sorolhatnám.

Ha az ember ilyeneket akar látni, akkor akár túraszervező irodán keresztül (drágább), de akár maszekban is ki tud nézni egy nemzeti parkot vagy lodge-ot. Érdemes lehet vezetett túrához csatlakozni vagy idegenvezetőt (guide-ot) fogadni, mert ők nagyon képben vannak az adott hely látnivalóival, de magányosan kószálva is rengeteg érdekességet lehet látni. A helyek többségén mindkét opcióra van lehetőség.

Az ország fekvése és domborzata miatt esőerdőből többféle van. Vannak például síkvidéki esőerdők meg köderdők különböző magasságokban. A szakemberek biztos megköveznének, hogy ilyet leírok, de a hagyományos esőerdők a síkabb, alacsonyabb vidékeken találhatóak. Ezekben az esőerdőkben élnek azok az állatok, amikről az általános suliban tanultunk biosz órán. Ezeknek az állatoknak nagy része veszélyes, például néhány pók mag kígyó. Ezelőtt egyszer voltam rendes esőerdőben és ott azért gyakran futottam bele félelmetes kinézetű hatalmas pókokba és valószínűleg tényleg veszélyes kígyókba. Ez ijesztően hangzik, de Costa Ricában elég sokat kolbászoltam az esőerdőben és nem nagyon találkoztam veszélyesnek tűnő állattal. Az is igaz, hogy ahol Costa Ricában jártam, mindenhol nagyon prímán kiépített ösvények voltak, ahol nem is nagyon lehet véletlen kontaktálni veszélyes állatokkal. Kígyóból is csak egyet láttam és az se volt veszélyes. Azért nem árt vigyázni, habár én nem találkoztam velük, bőven vannak veszélyes állatok, főleg a kígyóknál kell észnél lenni.

A síkvidéki esőerdőben több nemzeti parkban és magánrezervátumban jártam. Nekem a legjobb a La Selva Biological Station nevű magánrezervátum volt. Ha valaki ott száll meg, akkor egy ingyenes vezetett túra is jár neki, ráadásul vezető nélkül is kóricálhat a nagyon jól kiépített ösvényeken. A külsősök csak vezetővel mászkálhatnak. La Selva tulajdonképpen egy kutatóállomás, ahol rájöttek, hogy turizmusból tudják fedezni a költségeiket, úgyhogy kiépítették az ehhez szükséges infrastruktúrát, a kutatók pedig harmonikusan megférnek a természet iránt érdeklődő turistákkal. A természet meg egyszerűen hihetetlen. Elsősorban a madarászok között népszerű a hely, mert madarakból különösen jó a felhozatal, de nagyon sok nem madarász is felkeresi La Selvát. Például az én ingyenes vezetett túrámon egyedül voltam madarász, a többieket a majmok és lajhárok érdekelték. Legalábbis a purple-throated fruitcrow-ra - ami egy nagyon jó faj - közel se pörögtek rá annyira, mint én, de így volt ez a snowy cotingával és nagyjából az összes többi madárfajjal is. Szerencsére a guide is madarász volt, úgyhogy a túra nagy részén főleg a madarakat kergettük a többiek bánatára, de láttunk nyílméregbékát, lajhárt és majmokat is, úgyhogy a többiek is elégedetten távoztak. Luis, a guide szerint a látogatók legnagyobb része tukánt és lajhárt szeretne látni. Be kell vallani, hogy tukánt és lajhárt látni az esőerdőben azért nem olyan hihetetlen kihívás. Azoknak, akik főleg ezek iránt érdeklődnek és a purple-throated fruitcrow meg a snowy cotinga teljesen hidegen hagyja őket, lehet, hogy érdemes megfontolni, hogy ne az amúgy nem túl olcsó, de szuper madaras helyre menjenek, tukánt és lajhárt egész sok helyen lehet látni.

Érkezés után pár napot madarásztam, de aztán egy apró tengerparti falucska, Dominical felé vettem az irányt. Van egy nagyon jó barátom, aki bő féléve szedte a sátorfáját és Budapestről Costa Rica Csendes-óceáni partjára tette át a székhelyét. Őt jöttem meglátogatni. Mióta elköltözött néha beszélgetünk is és nagyon jókat mesélt, amitől még jobban kedvem lett arrajárni.

Dominical egy kábé háromutcás falu közvetlenül az óceánparton. Teljesen a turizmusra és a szörfösökre épül. Helyiből viszonylag kevés van, még a melósok nagyrésze is külföldről érkezett életművész. A strand sötétebb, barnás homokos. Közvetlen mellette a sétányon végig árusok, akiktől a strandokon szokásos gagyik mellett mindenféle saját készítésű cuccot, valamint néhány leleményes helyi által helyben, a pult mögé rögtönzött konyhában elkészített ételeket lehet vásárolni. Közvetlen a piac mellett vannak a szörfiskolák, köztük, valamint a strandon teljesen szétszórva pedig a vadkempingezők sátrai és autói. Ha valaki nem akar fizetni a szállásért és van sátra, akkor itt akár a parton is felverheti a sátrát.

Maga a falucska teljesen barátságos, a Costa Ricában szinte mindenhol jelenlévő magas szögesdrótoknak alig van nyoma. Szinte minden ház szállás, bolt, túraügynökség vagy vendéglátóhely. A település méretéhez képest meglepően széles skálán mozog a szolgáltatások színvonala, a legcsóróbb utazóktól a komolyabb luxust keresőkig mindenki talál számára megfelelőt. Ottvannak például az esténként a kétes eredetű utcán grillezett csirkehúst bagóért áruló helyiek, de olyan komplexum is van, a Fuego, ami bármelyik nyugati város legelitebb kerületében is megállná a helyét. Mindehhez társul a 30 fok körüli átlaghőmérséklet, a trópusi klímára jellemző burjánzó növényzet, tukánokkal és kolibrikkel galambok helyett. Szóval ideális célpont kikapcsolódásra, teljesen más, mint az all inclusive szállodarengetegek. Aki pedig nem éri be a stranddal, a búvárkodástól a bálnanézésen át az esőerdőbe vezetett túrákig sok egyéb programot találhat.

Nem teljesen véletlenül pont akkor érkeztem, amikor a szomszédban tartották az Envision fesztivált. Nemzektözi viszonylatban kicsike a maga nyolcezres létszámával, ami kábé a miskolci kocsonyafesztivál látogatószámával vetekszik, de helyben hatalmasnak számít. A fesztivál a természetközeliségről szól, elsősorban hippiknek. Ennek megfelelően minden megtelt hippikkel. Na nem olyan hippikkel, mint amilyeneket otthon például a Csarnoknegyedben vagy a Gólya környékén lehet látni bringázni derékig érő bő farmerben, túlságosan bő pulcsiban, minimum negyven éves táskával és valami nagyon furcsa sapkával a fejükön. Nem, az itteni hippik másmilyen hippik. A szóbeszéd szerint ők első osztályon repülnek ide fesztiválozni, hogy egy hétig világotmentsenek, aztán hazarepülnek első osztályon. Szerintem ez azért erős túlzás, de tényleg teljesen mások, mint otthon a nyolcban. Habár a fesztivál Uvitában volt, a szomszédban, Domical is megtelt velük. Valóságos hippiparadicsommá változott a hely. Hippik a hostelben, a boltban, a kajáldában, meg úgy általában mindenhol. Tök jó, egyedi hangulatú dolog. Ráadásul a fesztivál afterpartija is Domicalban volt (persze nem csak hippiknek), ami bőven a várakozásaim felett sikerült.