Egyszer már voltam majdnem három hónapot Kolumbiában. A mainstream részek mellett jártam pár kevésbé látogatott helyen is. Most másfél hónap jutott Kolumbiára, a kiskedvenc Cartagénán kívül szinte kizárólag Amazóniában voltam. Elfogult vagyok, de szerintem bárkinek, akit érdekel az élővilág vagy a természet, ugyanennyire tetszene és ugyanekkora élmény lenne Amazónia, mint nekem. 

Elég rövidke volt, ami most jutott, úgyhogy főleg madarásztam, a kultúrára és szórakozásra nagyon kevés időt fordítottam, azt is főleg Cartagenában és Panamában. Amikor már egyedül voltam, gyakran bandáztam más utazókkal, néha még madarazni is elkísértek. Kolumbiában a nyugat-európaiak voltak túlsúlyban, főleg franciák és hollandok, utánuk a kanadaiak. Panamában sokkal színesebb volt a paletta, talán egyszerűbb úticél és arányaiban jóval több is a turista. Budapest még mindig nagyon népszerű az európaiaknál, szinte már megszoktam, hogy amikor kiderül, hogy honnan jövök, egyből jön egy rövidebb monológ tőlük, hogy Budapest mennyire király és mennyire szerencsés vagyok, hogy ott élek. És tényleg.

Madaras szempontból az első három hét, amikor öten mentünk, nagyon eredményes volt, azt hiszem mindent láttunk, amit akartunk, sőt, még olyan madarakat is, amikre nem is számítottunk komolyan. Utána az Amazonas áradása kicsit megtorpedózta a hardcore madarazást, de így is sikerült ezer fölé tornázni a Kolumbia listámat. Panamába meg csak élvezkedni mentem madaras szempontból is. 

Már jó sok mindent láttam Kolumbiában az ott töltött hónapok alatt, úgyhogy nyugodt szívvel mondhatom, hogy Kolumbia egy fantasztikus, ezerarcú ország, milliónyi csodával. Sokmindent láttam, de közel se mindent, még hónapokat el tudnék tölteni új helyeket bejárva. Ráadásul évről évre zöldül a térkép, tehát egyre kevesebb régiót sorolnak a nagykövetségek a rizikós kategóriába, egyre több helyre lehet kockázatmentesen menni. Például Meta megye néhány éve még gáz volt, de mostmár nagyrésze biztonságos. Lehet, hogy rájöttek páran, hogy a vég nélküli gerilláskodásnál jobb biznisz a turizmus, szép kis házakat kiadni hétvégére. Ez jó dolog. Jó, azért sok helyen észnél kell lenni, a nagyvárosokban főleg (éjszaka meg nagyon), meg még mindig vannak olyan részek, amiket nem érdemes látogatni, de szerintem Kolumbia tökéletes úticél, főleg a kalandvágyóbbaknak, de a többieknek is bőven vannak kényelmes úticélok az országon belül.

Panamában nagyon lazára vettem a tempót, annyira nem is jártam be, meg csak lazulni és strandolni akartam. Úgyhogy inkább Kolumbiáról jöjjön néhány félig-meddig hasznos infó, kiegészítve és aktualizálva a múltkori gyűjtést:

• Kolumbia még mindig olcsó. Talán kicsit drágább, mint legutóbb volt, de még mindig jóval olcsóbb, mint Magyarország vagy Panama. Jó, a sör csak akkor olcsó, ha nagyot veszel, a kis, háromdecis sörök már beérték a magyar árakat (230 forintnál olcsóbbat nem találtam boltban), de a fél literes vagy a literes arányaiban nagyon jó árú (utóbbit lehet 430 forintért is találni), már ha kapható. Az utcán még mindig lehet 90-180 forintért (1-2.000 COP) kávét kapni és az empanada egységára is általában 180 forint (2.000 COP), az ebéd is megvan 900-1.500 forintból (10-18.000 COP), ha a menüt kéred. Amikor urizáltam és direkt a menőbb helyekre mentem kiadósan kajálni, nem nagyon volt több ötezer forintnál a végszámla, de a turistás helyeken azért bele lehet futni kifejezetten drága helyekbe.
• A tetrapackos rum (nem kupakos és nem visszazárható tetrapack papírdobozos rum - ha kinyitod, meg kell inni - több méretben, literesig) és az olcsó ótvar helyi cigik kezdenek kimenni a divatból. Szerencsére nem tűntek el, de sajnos egyre kevesebb helyen beszerezhetőek. Kolumbia is fejlődik, de nem minden szempontból a jó irányba 🙂
• Ha már rum. Kolumbia legjobb rumjai nem kaphatók Kolumbiában. Van egy olyan törvény, hogy az államnak/megyéknek van joga eldönteni, hogy milyen töményeket lehet értékesíteni. És ők nem nagyon engednek be a helyi tulajdonú, megszokott márkákon kívül mást. A Ron Medellín/Caldas nem rossz, de például a Dictador azért sokkal finomabb. Dictadort Cartagénán kívül ne is keress Kolumbiában (elvileg csak ott lehet kapni, bár ott se mindenhol), csak külfödön, és vannak más, jóhírű lepárlók is, amik kizárólag exportra termelhetnek rumot.
• Marhát ne kérj, ha nem grill étterem, de még ott se biztos, hogy ehető lesz. Villavicencióban elmentünk egyszer egy argentin grillétterembe, ahol a helyi viszonyokhoz képest egész sokért kértünk marhát, gondolva, hogy na ez majd jó lesz. Hát nem lett jó, ugyanolyan rágós volt, mint mindenhol a marha. Nem értem, miért erőltetik a marhasütést, egyszerűen nem megy nekik. Vagy előfordulhat, hogy marhát kérsz, de tapírt kapsz. Szóval a marhát inkább hanyagolni kell, főleg Amazóniában.
• A múltkor jólbevált Tappsi Easy app-ot megvette a Cabify, amire sokan panaszkodnak, úgyhogy mindenki inkább az InDrive alkalmazást használja taxirendelésre. Az El Dorado reptér nemzetközi termináljáról a taxi drága, de bármilyen más viszonylatban nagyon olcsó. Meg ha nincs sok cucc, de van neted, akkor a drága reptérről taxizás is meghekkelhető: az ingyenes shuttle busszal el lehet menni a termináltól messzebb és ott hívni taxit az InDrive-on.
• Ley seca: Latin-Amerikában több helyen van ley seca (száraz törvény), sajnos Kolumbiában is. Amikor választás, tüntetés vagy sztrájk van, az önkormányzatok betilthatják az alkoholárusítást. Nem ritka a sztrájk a latinoknál, úgyhogy ezt gyakran meg is teszik, nekünk is sikerült beleszaladni, onnan tudtuk meg, hogy ilyen van. Azért ez valamilyen szinten zseniális húzás. Ha sztrájk van, ne igyál. Talán segít, hogy minél hamarabb véget érjenek a sztrájkok. Meg szerencsére azért nem veszi mindenki véresen komolyan ezt a ley secát, néhány helyen ilyenkor lehet hátizsákkal menni a boltba és hátrasétálni egy rejtettebb részre, ahol a boltos bepakolja a hátizsákba a kért sörmennyiséget.
• +1: most két hónapra jöttem és azt kell mondjam, hogy a két hónap nagyon kevés. Elég feszített volt és nem volt meg az a szabadságom, hogyha bejön valami szimpatikus program, akkor újratervezzem a menetrendet. Meg ilyen jellegű utazásnál kell egy kis akklimatizáció, ami tapasztalatom szerint kábé egy hónap szokott lenni. Szerencsére most kevesebb kellett. Letíciában jött el az a pont, hogy igazán megérkeztem és teljesen átálltam utazós üzemmódba, amikor otthonosan és igazán jól kezdtem érezni magamat, felvettem a ritmust és elkezdtem nagyon élvezni Kolumbiát. Jó, mondjuk nem volt nehéz, Letícia zseni hely. Szóval ha valaki megteheti, hogy két hónapra lelépjen, akkor valószínűleg azt is megteheti, hogy háromra vagy többre menjen, és érdemes, megéri.

Panamai látogatásom a Panamavárostól kevesebb, mint egy órára lévő Gamboában kezdtem madarazással, ami egy világhírű madarászhely, nagyon meg akartam nézni. A lényeg egy kábé 10 kilométeres földút az esőerdőbe egy olajvezeték mentén, valamint egy kis rezervátum, a Rainforest Discovery Center, ami a földút második kilométerénél nyílik. A földút első szakasza ingyen látogatható, utána ki kell fizetni 5 USD belépőt a nemzeti parkba. A Centerbe húzósabb, 30 dodó a beugró. Még madarászoknak sem biztos, hogy megéri, a többieknek meg aztán főleg jó kérdés. Van bent pár kolibrietető, meg egy canopy-torony (kilátó a lombkoronára). Szerencsére a lényeg az ingyenes részről is látható, az idegenvezetővel érkező turistacsoportok is ezt a részt látogatják. Ottjártamkor a reserve-ben többen többször láttak egy Ocellated Antbird nevű a madarat, amit nagyon szerettem volna jól látni, ezért kétszer is kicsengettem a harminc dolcsit és mindkét nap órákon át kutattam a reserve ösvényeit le-fel. Persze nem láttam.
Mint már írtam, valószínűleg nem nagyon zargatták Gamboa és a csatorna környékén az erdőt. Itt minden a csatorna üzemeltetőihez tartozik, és az ő tulajdonuk, ők meg nem az orvvadászatból vagy favágásból élnek. Ennek megfelelően nagyon sok az állat és nem félősek. A tinamuk például a trópusi erdők nagyon félős tyúkféleségei, sehol nem lehet őket normálisan látni. Rejtőzködnek és bármi rezzenéstől egyből menekülnek. Néhol etetőkön lehet látni odaszoktatott madarakat normálisan vagy hatalmas szerencsével lehet őket jól megnézni. Itt a nagy tinamú nevű faj egyedei többször néhány méterre sétálgattak tőlem a földúton. Nagy élmény itt madarászni és még pár egész érdekes faj is van. Madarakon kívül más is akad azért. Sok a lajhár, többféle majom, ormányos medve vagy mi, meg egyebek. Gamboa településen pedig kóborkutyák és macskák helyett vad trópusi tengerimalac/capibara-féleségek, agutik járják az utcákat ételmaradékért és a gyümölcsfákat papagájok legelik.
Gamboa után egy Nusugandi nevű helyre mentem, ami a San Blas szigetek felé vezető út környéki dombságot jelenti. Ez a vidék már a Guna Yala, egy indiáncsoport tartománya. A paradicsomi San Blas szigetek (elvileg az egész Karib-tenger egyik legszebb strandjai vannak itt) is hozzájuk tartoznak. Információim alapján Nusugandiban lehet látni néhány nagyon jó kismadarat. A gamboai nagyon könnyű és élménydús madarászat után az volt a terv, hogy Nusugandiban valahol a terület közepén megszállok, aztán néhány ösvényt felkeresek az út mentén gyalog és látok mindent, amit szeretnék, nagyjából olyan mennyiségben és minőségben, mint Gamboában. Ez volt a terv. Aztán kiderült, hogy Nusugandi nagyon nehéz terep. Az úton és az ösvényeken nincs két méter sík. Csak vagy durva emelkedő vagy durva leejtő. Ami nem aszfaltút, az meg sár. Nem lehet nagy távolságokat haladni gyalog, még a frissen megcsinált aszfaltúton sem. A madarászás meg nagyon nehéz. Guide vagy alapos helyismeret nélkül esély sincs mindent látni, még guide-dal is időigényes. Sokkal kevesebb a madár és sokkal nehezebben láthatóak, mint Gamboában. Mondjuk legalább nem félősek, de alig láttam valamit azok közül, amiket szerettem volna. Nekem az se segített, hogy az ott töltött időm felében vagy áztam, vagy vártam, hogy elálljon az eső. A szálláson rajtam kívül főleg madarászok voltak és ők nyugtattak meg, hogy nem feltétlen én vagyok béna, hanem ez egyszerűen ilyen terep, ők gájddal is csak 2-3 teljes nap alatt szedték össze, amit lehet, ráadásul néhány célfaj most nem is látható vagy csak nagyon nehezen.
Ezután már csak Bocasban kergettem néha kicsit a madarakat, csak olyan élvezkedésképpen. Meg általában strandra menet is volt nálam távcső és fotógép, biztos ami biztos. Bocas nem célpontja a madarászoknak. Igazán érdekes fajok egy-két, máshol is látható kivételtől eltekintve nem nagyon vannak. Láttam tök jól nagyon király kismadarakat, volt pár jó élmény, de azért Bocasba inkább strandolni kell menni, nekem is azon volt a fő hangsúly.

Legutóbb teljesen belezúgtam Cartagénába, viszont alig volt rá időm, szóval most ide jöttem kipihenni az elmúlt kalandokat. Meg persze megnézni pár dolgot, ami a múltkor kimaradt. Cartagena zseniális, még mindig nagyon bejön. Bár sokmindenre jutott idő, nem értem a lista végére. Legközelebb is erre kanyarodok, ha véletlen erre sodorna a szél.

Cartagena elég nagy része nem túl biztonságos és retek, de szerencsére a szép és turistás rész jó nagy, úgyhogy sok időt le lehet tolni a tök biztonságos és király részeken. Meg a szigetekre és strandokra is el lehet menni. Sajnos kicsit olyan, mint a Balcsi, az igazán király strandok nagy része magánkézben van (mondjuk itt legalább nem a ner kezében) és csak úgy lehet odamenni, ha az ember milliókat fizet (a kolumbiai peso árfolyamának hála, tényleg milliókra kell gondolni, ami forintban is sok). Szerencsére kis utánajárással meg lehet találni a szép és hozzáférhető strandokat, de tényleg kicsit melózni kell érte. Vagy menni a tömeges, egynapos túrákkal, pár órára, rengeteg emberrel. Ez az opció nem igazán vonzott, inkább kinéztem egy jónak tűnő helyet és elugrottam pár napra, de erről kicsit később.

Felkapott programnak tűnt a Bazurto piac. Hát, vezetővel lehet jó mulatság, maszekban nem olyan zsír. A San Felipe erőd nem rossz, de hiányzik belőle valami kiállítás vagy útmutató, meg az infrastruktúra is kicsit szegényes a beugróért, de a kilátás állat. Cserébe a Centro Historico és Getsemani, tehát a történelmi városrészek még mindig ultrazsírok, zseniális hangulattal, szuper helyekkel. Apropó, a Centro Historicoban szinte minden legalább kétszer annyiba kerül, mint Getsemaniban, ezzel nem árt vigyázni. Boca Grande és Marbella meg szerintem kb olyan mint Miami, csak jó eséllyel jobb. Éjszaka meg Getsemani. Semmit nem változott szerencsére. Vagy bármikor bele lehet ülni nagyon király és sokszor dizájnos, bár ilyenkor kicsit drágább kajáldákba vagy bárokba. Kisboltokkal, kedvezőbb árfekvésű kajáldákkal, éjjel utcai sütödékkel is tele van, úgyhogy szerényebb költségvetéssel is teljesértékűen el lehet lenni. A sétálgatás a legolcsóbb időtöltés, de ettől függetlenül érdemes sokat császkálni, mindegyik utca egy külön kincs. A közlekedés se vészes, a tursitás részeken gyalogtávra van sok minden, ha mégse, akkor taxi vagy über appon keresztül. Ide egy apró megjegyzés. Kolumbiában imádok mototaxizni (motoros taxi, csak felpattansz az ember mögé, bemondod, hova mész, aztán uzsgyi), de most először próbáltam zsúfolt nagyvárosban. Tény, hogy gyors, de érzésre valahol a konstans veszély és király kaland között van, ahogy gyakran nem kevéssel lavíroznak a buszok és kamionok között. Kistaki kispajtásom, aki a bérelt kocsit vezette az út elején, nagyon ki volt, hogy mit művel az a rengeteg motoros. Na, ez egész más élmény, ha te csücsülsz az egyik ilyen motor hátulján sisak nélkül, úgy, hogy valami vadidegen húzatja neki. Elsőre nagyon élveztem, de aztán azon járt az agyam, hogy hosszútávon azért inkább taxi a cartagenai káoszban. Mondjuk mivel ez a helyieknél ez teljesen bevett közlekedési forma, gondolom meg lehet szokni.

Sajnos most a zseniális hangulatú Café Havannába nem jutottam el, de néhány medellini és helyi sráccal megnéztük a szórakozás hagyományosabb formáját (sima diszkó). Jó alaposan megnéztük. Nem rossz (a zenét kivéve).

Barú

Egy időre elugrottam Cartagenából Barúba. Na de melyik Barúba? Cartagena mellett van egy Isla de Barú (Barú-sziget), amit napi kirándulásokkal lehet megnézni pár órára vagy ha befizet valaki az ottani hotelbe. Van egy Barú félsziget is, amin van egy Decameron Barú nevű luxushotel-komplexum. A félszigeten van három település is, ezek közül az egyik Barú. Szóval figyelni kell, melyik Barúba akarnak vinni. Legalábbis amikor mondtam, hogy Barúba akarok eljutni, először nagyon a szigetre akartak vinni. Végül sikerült letisztázni, hogy a településre akarok menni és nem luxushotelbe vagy ilyenek. Szimpatikus élőhelyek vannak körülötte, meg a jó strandokhoz is közelebb van, mint Cartagena, szóval gondoltam jó bázis lesz strandolni meg madarazni kicsit. Sőt, Uruguay óta vágyok rá, hogy végre megnézzem ezeket a fluoreszkál planktonokat és Barú elvileg ezt is tudja.

Barú nagyon-nagyon érdekes település. Egyik kedvenc érvem Kolumbia mellett, hogy egy országon belül ezernyi külön világ van, hát Barú is egy ilyen. Egy nagyon lepukkant porfészek, szinte kizárólag afro-kolumbiaiak lakják. Voltak jobb évei is, van jópár száz év körüli nagyon szép kis házikó. Haitit képzelem ilyennek, csak ez sokkal békésebb, barátságosabb. Azt nem mondanám, hogy kevésbé lepukkant, bár még nem voltam Haitin, csak képeken láttam.

Viszont van két tényező, ami miatt másnak nem ajánlom, hogy kövesse a taktikámat és huzamosabb ideig maradjon ott. Az, hogy lepukkant valami, nem olyan nagy baj, lehet úgy is hangulatos egy hely. Barúban viszont olyan hihetetlen mennyiségű szemét van mindenhol, hogy az már zavaró. A másik, talán még nagyobb probléma, hogy mindenhonnan bömböl (irgalmatlan, több négyzetméteres hangrendszerekből, tehát tényleg bömböl) a zsé kategóriás kolumbiai mulatós vagy a regeton. Ha épp nem vagy az egyik ilyen hangágyú mellett közvetlen, akkor legalább két másik ilyen fost hallasz. Kifejezetten kellemetlen hosszútávon. Hétköznap kicsit lájtosabb, de akkor is rossz, hétvégén, vasárnapot is beleértve viszont szörnyű. Szóval senkinek nem ajánlom nyaralásra. Viszont az is igaz, hogy nagyon izgalmas és egyedi kultúrát talál itt az ember. A lepukkant településkép a néhol egész csinos házikókkal, a helyiek gyakorlatilag az utcán élnek (van házuk, de bezárkózás helyett mindenki inkább a ház előtt, az utcán nyomul), minden lakásba belátni, mindenhol gyerekek játszanak, mindenki kedves és Haitivel ellentétben teljesen biztonságos. Szóval kettős élmény. Érdekes kultúrsokk, de semmiképpen nem ajánlom hosszútávra.

Szerencsére a közeli strand tök szép, tele élőlényekkel meg kagylókkal és szinte teljesen elhagyatott. Nem hiszem, hogy bármelyik Cartagénából napi kirándulással meglátogatható strandról elmondható lenne ez. Mangrovét is kaptam, meg a száraz erdőkben (az itteni erdőtípusnak elvileg ez a neve) se volt rossz a madarazás. És a noctilucas, a fluoreszkál planktonok is meglettek végre. Egyik este bezúztunk egy helyi sráccal a mangrovéba bármi világítás nélkül, azt hopp a vízbe. Ezek a planktonok alapból nem világítanak, hanem bizgerálni kell őket, mert csak akkor villannak fel, ha valami hozzájuk ér. Sajnos nem olyan fényesek, hogy fotózni lehessen őket, de a sötétben tök jó élmény, ahogy húzod a kezed a vízben, azt tele van felvillanó pöttyökkel. Vagy ha megtolod egy kicsit a vizet, olyan, mint a csillagszóró, csak sokkal kevésbé világos.

Szóval Barút hosszabb távra nem ajánlom, Cartagénát, meg a környékbeli strandokat viszont abszolút. Ez utóbbiaknak viszont érdemes utánajárni, ha többet akar valaki, mint amit minden turista megkap. Cartagénáról meg annyit, hogy szerintem nincs ember akinek ne tetszene nagyon. Rohadt hangulatos meg szép, a Karib-tenger partján van, jó az idő, a hangulat, van látnivaló bőven, de még ezen kívül is valami nagyon király hangulata vagy kisugárzása vagy nemtom mi, de nagyon jó.

Bő egy hónapot toltam Kolumbia Amaznióájában. Meg Orinokíában, de annyira furcsa ez a szó, hogy többet nem is írom le és simán hozzácsapom Amaznóiához. Bár mások is együtt kezelik ezt a két természeti régiót. Ez egy olyan része Kolumbiának, ami bő harmadát teszi ki az országnak, tehát a teljes képből nem lehet kihagyni. Kolumbia tele van egyedi és fantasztikus élőhelyekkel, de Amazónia mégiscsak csúcs valamilyen szempontból. Madárból nekem mindenképpen, semelyik másik élőhelyen nincs ennyi speckó madár egy helyen. Meg azért csak az indiánok uralják, úgyhogy úgymond kulturális szempontból is más.

Íme néhány félig-meddig hasznos infó, ha valaki oda készülne, meg nekem is, ha véletlen megint arra tévednék.

• Az még hagyján, hogy irgalmatlan meleg van, a páratartalom is brutális. Emiatt sokkal melegebbnek érződik. Már hajnalok hajnalán is ragad az ember. A ritka, de az esős és a kevésbé száraz szárazévszakban szerencsére azért hébe-hóba előforduló erősen felhős napok kifejezetten kellemesen hatnak. Nekem (nekünk) is szerencsénk volt, hogy párszor belefutottunk ebbe. Múltkor nem nagyon volt nekem ilyen, sokkal keményebb volt a klíma. További hátránya a durva forróságnak, hogy nemcsak mindenki, de nagyjából minden más is büdös. Sokkal durvábbak a szagok, mint mérsékelt klímán. Ez van.
• Az időjárásjelentésekre nem érdemes hallgatni. Néhányszor próbáltam (próbáltuk), de hamar kiderült, hogy a valóság közelébe se tudnak lőni. A bő egy hónap tapasztalatai alapján az egyik vezetőnk bölcsessége látszik működőképesnek: ha egy nap sokat esik, másnap keveset fog vagy nem fog.
• A másik, a belpesti puhányoknak kihívást jelentő tényező a rovarhelyzet. Idén valahogy mindenhol sokkal kellemesebb volt, mint múltkor. Lehet ez is az időjárással van összefüggésben. Mondjuk így is egy hét alatt azért csak megtelik az ember mindenféle csípésekkel, nemhogy egy hónap alatt. Szúnyog alig volt, de csomó más állat is harap, csíp, mar, petézik, szúr, köp, szív, ilyenek.
• Az izolált helyek, valamit Letícia és környéke Kolumbiában is teljesen biztonságosak. (Letícia brazil szomszédjáról, Tabatingáról ezt nem merném kijelenteni.)
• Melegvíz nincs. Nem is kell keresni. Szerintem nem is volt. Mondjuk minek ilyen dög melegbe, a többi dögmeleg helyen se nagyon van.
• Habár Amazónia Kolumbia drágább helyei közé tartozik, azért egyáltalán nem olyan vészes. Ha kicsit szétnéz az ember, nagyjából minden olcsóbb lesz, mint otthon. Egyedül a kis sör drága, nehéz háromszáz alatt találni. A nagyobb kiszerelés, ami meg jó árban jönne ki, nem nagyon van. A fizetős programok lehetnek kicsit húzósak, de ott is érdemes szétnézni, meg megnézni, hogy más országban mennyi az annyi a hasonló dolgokért. Ja, és az is segít, ha mondjuk van üzemanyag a településen és nem szabadrablós maffia szabja az árakat a fuvarokért.
• Mindenhova van beugró. Az ilyen helyeken először a reptéren kell fizetni (kb. 25-100 ezer COP körül fejenként). Utána bármilyen helyre megy az ember, ott lesz beugró, mivel indiánközösséghez tartoznak. Nagyon ritkán vannak ingyenes helyek, de tényleg ritkán. Iniridában 40 ezer az általános, de van hely, ahova 180 ezer per fő, mondjuk ehhez van ebéd is. Mondjuk Inirdída talán amúgy is a legdrágább e helyek közt. Mitúban általában húsz, de van hatvanas hely is. Letícia környékén tíz az alap, néha harminc. Szerencsére a szervezett programoknál általában már benne van a belépő a program árában.
• Egyszer egy kispajtásom mesélte, hogy mekkora kaland meg jó móka volt, amikor valahonnan asszem Peruban kellett hajóznia pár napig. Fel is vettem a listámra, hogy na ez király lehet, meg kéne csinálni. Letíciában valahogy manapság hatalmas divat ez a típusú hajókázás, tehát hogy Iquitosból vagy Manausból (vagy -ba) lassú teherhajóval mennek az emberek jó olcsón, tetűlassan. A helyieknél ez abszolút bevált utazási forma. Ilyenkor napokig összezárva mindennel, például ezernyi csirkével meg traktorokkal, retkes függőágyakban senyvedve, minden szomszédhoz konstansan hozzáérve teszik meg az emberek lassan a kilométereket. A kispajtásomnak mákja volt, mert bárki, akivel beszéltem Letíciában és ezt csinálta, nem írta le valami nagy élménynek, sőt, inkább kerlik a jövőben. Gondolom valami híres influenszer azt mondta instán, hogy ez mennyire menő dolog, azt most csomóan megszívják. Hát, általában nem jó móka. Legalábbis senki nem szívesen csinálná újra azok közül, akikkel beszéltem. Hatalmas mákkal bele lehet futni egy jó társaságba, de inkább dögunalom és retek lesz a jellemző, ráadásul csomó idő elmegy vele. Mekkora szerencse, hogy ehelyett inkább Puerto Narinoban lazultam. Le is vettem a hajókázást listámról. Ha véletlen egyszer muszáj lesz így hajózni, akkor inkább a gyors és drága hajóval tolom majd. (Pl. Iquitos és Letícia között van gyors hajó.) Tuti nem lenne akkora szerencsém, mint a kispajtásomnak.

Szerintem ha egy helyre mehetnék kolumbiai Amazóniában, akkor tuti Letícia lenne az, Puerto Narinoval. Legalábbis azok közl, ahol most voltam. Ha még egy hely belefér, akkor Puerto Inirida a Cerros Mavicure-vel. Mitú meg a végén, ha tényleg nagyon sok időm lenne. Vagy ha valami nagyon autentikusra vágyik, valami olyanra, ahol a turizmus még nagyon gyerekcipőben jár. Mondjuk a helyszínválasztást az időpont is erősen befolyásolja.

Madarakon kívül van rengeteg nagyon izgalmas és érdekes egyéb állat, a nem madaras emberek inkább ilyeneket akarnának látni. Nem nagyon törtem magam, hogy ezeket keressem és fotózzam, de a vége felé kapcsoltam, hogy kéne pár fénykép más állatokról is. Jó, a delfineknél törtem magam rendesen, csak azok nem sikeredtek túl jól. Pár fotó olyan állatokról, amik nem madarak, Amazóniából:

A kolumbiai Amazóniában és az Orinoco vízgyűjtőjén, ami elvileg nem Amazónia, de ahhoz nagyon hasonló és sokan egybesorolják az egyszerűség kedvéért, ezért én is így teszek, bár Puerto Inirida és környéke az Orinoco vízgyűjtőjéhez tartozik. Szóval a kolumbiai Amazóniában nagyon érdekes az évszakok eloszlása. Ami az egyenlítőtől északra van, ott most szárazévszak van és a folyók vízállása is alacsony. Az egyenlítőtől délre viszont most áradnak a folyók és most kezdődik a tél, azaz az esős évszak. Tehát habár Mitú csak kb háromszáz kilométerre van légvonalban, nagyjából pont ellentétes évszak és vízjárás van. Abba ne menjünk bele, hogy papíron az egyenlítőtől délre kellene most nyárnak lennie amikor otthon tél van, de ez nem teljesen így működik errefelé.

Amikor elindultam, tudtam, hogy simán beleszaladhatok egy csúnya esős évszakba meg magas folyóba Letícia környékén, ami nem sok jót ígér madaras szempontból, de reméltem, hogy idén később árad az Amazonas és vállaltam a rizikót. Sajnos ez a rizikó most bejött. Szerencsére nem folyamatosan esik az eső, de elég sokat. Mondjuk ez neki a dolga esős évszakban, meg nekem is van esőkabátom.

A magas vízállás viszont sokkal nagyobb probléma a madarak szempontjából. Van egy olyan esőerdőtípus, hogy varzea, ami az időszakosan elárasztott erdőket jelenti. Nagyjából az otthoni ártéri erdők trópusi megfelelője. Ezen az élőhelytípuson nagyon sok extra madarat lehet látni, ráadásul viszonylag nagy koncentrációban, úgyhogy mi madarasok, nagyon keressük a varzea erdőket a trópusokon, főleg ezen a környéken.

Az ideérkezésem előtti két hétben négy métert emelkedett az Amazonas, ami pont elég volt ahhoz, hogy megközelíthetetlenné váljanak ezek a jó kis varzea erdők. Macedóniába is azért mentem, hogy hátha a szembe lévő szigeten, ami varzea erdő és szuper madarak vannak, még van járható ösvény és a madarak is még ott vannak, de sajnos nem így lett. Csónakkal próbáltam madarászni, de úgy azért nem az igazi, meg jó eséllyel az igazán izgalmas madarak is leléptek. Így jártam. A vártnál kábé száz fajjal kevesebbet láttam, de benne volt a pakliban. Szerencsére azért volt néhány jó élmény. Meg amikor szembesültem vele, hogy kábé két hetet késtem, a kismadárkergetésről áttettem a hangsúlyt a lazább, turistásabb tevékenységek felé, például delfinnézés, városnézés, kajálás, ilyenek és azért az se rossz itt.

Meg Macedóniában annyit magyaráztam a madarakról meg a varzea szigetről a szállásadómnak, egyben helyi indiánvezetőmnek, hogy búcsúzásnál mondta, hogy jövőre rendes ösvényt csinál a szigeten, hátha jönnek majd az olyan madaras turisták, mint én. Eddig az általam ismert források szerint nem nagyon volt rendes ösvény a szigeten, csak olyan csapások vagy ösvények, amik között hajóval kell közlekedni, de hátha most majd a következő szezontól lesz rendes, elárasztják a madarászok Macedóniát és leszoktatják a helyieket a tapírvadászatról. Ez a terv. Jó, tudom, hogy nem ilyen egyszerű, de hátha.

És íme néhány Letícia környéki madaras fotó, azért volt pár jó madár: